BERLIN. Az euróövezet fennmaradását csak reformokkal lehet biztosítani, különben Németország szétfeszíti a jelenlegi kereteket - írja a német Der Spiegel kolumnistája, Wolfgang Münchnau.
BRÜSSZEL. Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei hétfőn abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek - közölte a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós képviselete.
Krasznahorkaváralja. A Szlovákiai Magyar Dal Napjával fejeződött be a felvidéki magyar fiatalok legnagyobb fesztiválja a Gömbaszögi Nyári Tábor.
Kassa. Elnöki könyvtárat létesített a kassai Kelet-szlovákiai Galériában Rudolf Schuster, Szlovákia egykori köztársasági elnöke.
POZSONY, BRÜSSZEL. Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei ma Brüsszelben találkoztak, hogy megbeszéljék a kérdést, hogyan lehet a leghatékonyabban elhelyezni csaknem 60 ezer menedékkérőt az Európai Unió területén. Robert Kaliòák szlovák belügyminiszter hangsúlyozta, Szlovákia álláspontja nem változott, és emberekről, nem pedig számokról kell beszélni.
LONDON. A brit miniszterelnök szerint nem dicsőség, hanem brutalitás és a szinte biztos halál vár azokra a fiatal brit muszlimokra, akik csatlakozni akarnak az Iszlám Állam nevű szélsőséges milíciához.
ZÁGRÁB. Az államháztartás hiányának robbanásszerű növekedése miatt könnyen csődközelbe juthat Horvátország – állítják horvát gazdasági elemzők.
MUNKÁCS. Egy ungvári kórházban meghalt hétfőn az a férfi, akit Munkácson lőttek fejbe a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei a Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő sportklubjában július 11-én kitört fegyveres konfliktus kezdetén.
KIJEV. Nagyszabású ukrán-amerikai törzsvezetési gyakorlat kezdődött hétfőn a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) megyében - közölte az ukrán védelmi minisztérium hétfőn az Unian ukrán hírügynökség jelentése szerint.
RÓMA. Elrabolták egy olasz mérnöki-építkezési vállalat négy dolgozóját a líbiai Mellitah térségében, ahol az ENI olasz energiavállalat gázvezetéke húzódik - jelentette be hétfőn az olasz külügyminisztérium.
LONDON. Londoni pénzügyi elemzők szerint az elmúlt héten elért megállapodással több akadály is elhárult ugyan az újabb görög pénzügyi segélycsomag összeállítása elől, a görög adósságválság legvalószínűbb végkifejlete azonban továbbra is a Grexit, vagyis Görögország távozása az euróövezetből.
POZSONY. Javul a menedékjogot kérő, kíséret nélkül érkező kiskorú bevándorlók helyzete. A jövőben őket nem menekülttáborokban helyezik el, hanem a kérelmükkel kapcsolatos hivatalos eljárás idején gyermekotthonokba és szociális gondozásba kerülhetnek. Ezt a menekültügyi törvény belügyi tárca műhelyéből származó módosítása teszi lehetővé, amely 2015. július 20-tól hatályos.
VARSÓ. Lengyelországban két ember életét veszítette, tizennégyen megsérültek, és mintegy félmillió háztartás áram nélkül maradt a vasárnap lecsapó, és egész éjjel tomboló viharok következtében.
ATHÉN. Újra fogadhatnak hétfőtől ügyfeleket a görög bankok, de még sok idő, mire minden visszatér a régi kerékvágásba. Egyelőre marad a napi 60 eurós illetve a heti 240 eurós pénzfelvételi korlát.
PRÁHGA. Egy al-Fajad nevű, terroristák segítése miatt korábban Prágában őrizetbe vett libanoni férfi ügyéhez köthető az öt cseh állampolgár eltűnése Libanon keleti részén - vélekedett a vasárnapi cseh és a libanoni sajtó.
POZSONY. Tudatosítja a területi önkormányzatokkal kapcsolatos reformlépések szükségszerűségét a belügyminisztérium, de nem tervezi községek összevonását – közölte Alena Koišová, a tárca sajtóosztályának munkatársa. A községek összevonásának lehetőségére Karol Mitrík, az Állami Számvevőszék elnöke hívta fel a figyelmet, mivel a hivatal szerint ezen a téren rendszerszintű változásokra van szükség.