Párkányi polgármester: Tragikus következménye lett a fertőzésnek, a gazdasági károk is súlyosak
Szabó Eugen , Párkány polgármestere részvétét fejezte ki a város nevében a parazitafertőzésben meghalt fiú családjának és szeretteinek.

A fertőzés forrását egyelőre nem sikerült meghatározni, a fiú június elején úszott a párkányi Vadas termálfürdőben.
- mondta a polgármester.
A vízminták laboratóriumi vizsgálata még nem zárult le. Az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) többször is vett mintát a fürdőben. „Öt-hét napba telik, mire az első eredmények ismertek lesznek. Egy ritka mikroorganizmust keresünk, amely nagyon kis mennyiségben fordulhat elő a vízben" - mondta Martina Dikanová, a RÚVZ munkatársa.
A polgármester úgy fogalmazott, hogy a fertőzésnek tragikus következménye lett, és súlyos gazdasági károkat is okozott.
- mondta Szabó.
A fürdőkomplexum bezárása jelentős anyagi károkat okoz a vállalkozóknak, a polgármester közölte, hogy a város keresi a megoldást. A termálfürdő június 15., vasárnap óta zárva tart.