Ki lesz a Komáromi Regionális Művelődési Központ új igazgatója?
Laboda Róbert pedagógus, költő, slammer, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola zene-testnevelés szakos tanára lesz a Komáromi Regionális Művelődési Központ új igazgatója.

Június 16-án ülésezett az a héttagú pályázati bizottság, amely döntött arról, hogy kit javasol, aki majd a következő öt évben igazgatóként irányítja a Komáromi Regionális Művelődési Központot. Összesen hárman szálltak ringbe az igazgatói székért, Viera Vlčková, jelenlegi direktor nem pályázta meg újra a „ROS - posztot”. E határozatról június 30-án a Nyitra Megyei Önkormányzat is szavaz, végül Branislav Becík megyeelnök aláírásával is meg kell erősíteni a döntést.
Értesüléseink szerint annak munkatársai június 13-án szavazással döntöttek arról, hogy az igazgatói posztra jelentkezett három személy közül a besztercebányai Művészeti Akadémián korábban dokumentumfilm-készítőként diplomázott és jelenleg ott oktató, komáromi Stanislav Králikot támogatják. Pedig az ő egyik riválisa a központ módszertani munkatársa, Dominika Vargová volt… Viera Vlčková, jelenlegi direktor már nem pályázott. A harmadik jelölt pedig a magyar képviselők értékrendjéhez legközelebb álló és bizalmukat az eddigi szakmai sikerei miatt is legjobban élvező Laboda Róbert pedagógus, költő, slammer, a komáromi Eötvös Utcai Alapiskola zene-testnevelés szakos tanára volt.
Mindhárom pályázót meghívták a Nyitra Megyei Hivatalban hétfőn 10-től 12 óráig tartott meghallgatásra, ahol egyenként szólhattak az igazgatói elképzeléseikről, terveikről, esetleges változtatási szándékukról, majd a pályázati bizottság tagjainak kérdéseire is válaszoltak.
Becse Norbert, a Magyar Szövetség Nyitra megyei frakció-helyettese portálunkkal tudatta: Branislav Becík megyeelnök ma hivatalosan tájékoztatta Laboda Róbertet, hogy a pályázati bizottság őt választotta ki a három jelölt közül.
A képviselő-testület majd a június 30-i ülésén szavaz az új igazgató személyéről, s a testületi jóváhagyás után Branislav Becík megyeelnök aláírásával is meg kell erősíteni az önkormányzati döntést.