„Hatalmas nemzetközi szégyen, hogy ilyen emberek ülnek a parlamentben” – mondta a szlovák házelnök.
A helyhatósági választás egyfordulós. Azok győznek, akik a legtöbb szavazatot kapják.
Nem tudni, miért karambolozott az 57 éves sofőr.
Azoknak, akik átadták nekem a díjat, meggyőződésük, hogy az ember születésétől fogva homoszexuális.
Szemtanúk azt állítják: rendőri túlkapás történt.
A bíróságokról szóló törvénymódosító, valamint két felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot vétózott meg az államfő.
Középiskolás külhoni fiatalok vehetnek részt a jubileumi Magyarságismereti Mozgótáborban.
Uniós szinten a nyári időszámítás az 1980-as években vált gyakorlattá.
Aszahara kivégzését a japán igazságügyi minisztérium is megerősítette, japán lapjelentések szerint mellette több követőjét is felakasztották.
Összesen 49 embert eltűntként tartanak nyilván.
Elsőfokú figyelmeztetés egészen estig.
Besztercebányai, Nagyrőcei, Rimaszombati járás, figyelem!
A visszafelé vezető úton eszméletét vesztette, s már nem tudták újraéleszteni.
FELVIDÉKI NAPLÓ - 2018. július 06.