Súlyos közlekedési baleset történt a D2-es autópályán Kúty irányába Pozsonyzávod közelében, amelyhez a tűzoltók is kivonultak.
Az idei szezon pandémiás intézkedések nélkül zajlik majd.
A dolgozók azt kifogásolják, hogy a vezetőkkel hosszú idő után nem sikerült megegyezni a bérek emeléséről.
Jelentős uniós fejlesztési támogatás maradhat Brüsszelben, ha a szlovák kormány december végéig nem hívja le a pénzeket.
Bobi korához képest jó egészségnek örvend, bár ma már nehezen jár, és látása is megromlott.
Az ügyről kérdezték Palóc Andrét, aki kiemelte, még egyik fél sem cáfolta a Washington Post értesülését, ami titkosszolgálati anyagokra épült.
Az érsekújvári lány a bécsi orvosi egyetemen tanul, emellett önkéntes mentősként dolgozik a bécsi Vöröskeresztnél.
Hétfőtől már nem kötelező reszpirátort viselni a kórházakban, az orvosi rendelőkben, a szociális otthonokban és a gyógyszertárakban.
Rövid látogatást tesz hétfőn Londonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Pontosan nyolcvan év telt el azóta, hogy Kodály mestert, aki Galántát tartotta lelki szülőhelyének, a város díszpolgárává avatták.
Mexikó északi részén legalább 26-an meghaltak, amikor egy személyszállító kisbusz és egy kamion összeütközött az autópályán.
A WaPo szerint az ajánlat a bahmuti harcokkal állt összefüggésben.
Bár a kommunista államban több külföldit tartanak őrizetben kémkedés vádjával, ritka az ilyen súlyos ítélet.
Emmanuel Macron szerint Oroszország "geopolitikailag már elvesztette" a háborút Ukrajnában és "egyfajta vazallusi viszonyba" kezdett Kínával szemben.
Ukrajna az emberi méltóság, a véleményszabadság és az állam és egyház szétválasztásának európai értékeit védelmezi - állítja a lengyel elnök.