A munkáltatók és a munkavállalók szervezetei hétfőn a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén megállapodtak a jövő évi minimálbér összegéről.
A litván gazdák tartanak attól, hogy megjelenik majd a litván piacon az az ukrán gabona, amelyet a Klaipeda litván állami tengeri kikötőn keresztül terveznek átrakodni és exportálni.
A szigeten ötödik napja nem sérült meg senki, és egyetlen ház sem égett le.
Péntek István régi vágású mecénásként értéket ment, kulturális kezdeményezéseket patronál.
A kapucinusok Pozsonyban először kolostorukat építették meg 1712-ben, majd templomukat 1717-ben.
A Prágai Tavasz néven elhíresült csehszlovákiai reformtörekvéseknek a katonai erőszak vetett véget.
Zuzana Čaputová államfő ideiglenesen felfüggesztette a szolgálat alól Michal Aláčot, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatóját.
Mi, magyarok, erőn felül veszünk részt az egész emberiség előtt álló, feszítő problémák megoldásában, ez az utóbbi időszakban látható volt a koronavírus-járvány elleni harcban és az autóipar környezetbarát átalakulásában is - mondta Szijjártó Péter.
Július során körülbelül 4 millió eurós kárt okozott a viharos időjárás Kelet-Szlovákiában.
A településnél az ukránok az elmúlt héten újabb három négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel.
A kiérkező mentőknek a gyors segítség ellenére sem sikerült a háromgyermekes családapát újraéleszteniük, közölte a rendőrség.
Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar hívek lelkipásztora szülőfalujában Bényben, Szent István ünnepén adott hálát 15 éve végzett papi hivatásáért.
Justin Trudeau kanadai kormányfő bejelentette, hogy a katonaságot is bevetik a Brit Columbiában terjedő erdőtüzek megfékezésére.
Halmazati büntetésként három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Speciális Büntetőbíróság Bernard Slobodníkot, négyéves próbaidővel.
Az ülés megnyitását harminc percre elhalasztották.
Az István, a király rockopera felejthetetlen dalai csendültek fel, amelyek negyven év után is megmelengetik az emberek szívét.