Tizenkilenc országból érkeztek lovasok, Japántól Kínán át Európa szívéig.
A Gombaszögi Nyári Tábor egyik programjaként szobrot avattak Tóth Károlynak, a róla elnevezett központi sátor közelében.
„Itt az ideje annak, hogy a Csallóköz hallassa a hangját! Nekünk ebben a formában a Monostori híd megnyitása átok, nem áldás!” – fogalmazott Halász Béla.
Egy kiadós séta a szurdokban felejthetetlen élmény lesz.
Gazsi Kinga a mesék és versek világában nőtt fel.
A tatárjárás alatt itt rejtőzködtek a helyiek.
Kárpátaljai diákokat látott vendégül a Gradus Montana polgári társulás Dunaszerdahelyen. A program célja, hogy a háború miatt nehéz helyzetben lévő fiataloknak nyári kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak.
Rekord utasforgalommal zárta az idei év első felét a Kassai Repülőtér.
A hat év alatt végzett munkájuk mérlege önmagáért beszél: 239 eltűnt személyt találtak meg, köztük 31 kiskorút, 10 esetben pedig sikeres újraélesztés történt.
Két-két állatcsemete született.
A szakértő szerint ez a korszak kulcs lehet egy erősebb szülő-gyermek kapcsolat kialakításához, ha nem félünk vele menni az ismeretlenbe.
Kultúránk, hagyományaink, szokásaink megőriznek bennünket, és segítenek túlvészelni a legbonyolultabb időszakokat is.
A víz és a kő örök harca alakította ezt a lélegzetelállító látványt.
Máté született tehetség, aki élvezettel adja át a történeteit a hallgatóságnak.
Ezen beszélgetésünk középpontjában az a két hónap áll, amit gyerekként a legjobban vártunk, szülőként viszont gyakran kihívásként élünk meg. A nyári szünet.
Éjjelente is zajlik az élet az erdőkben.
A kerékpár itt eszköz arra, hogy a résztvevők megérintsék múltunk emlékeit, új barátságokat kössenek és méginkább hazataláljanak ebbe a sokarcú felvidéki magyar világba.