Komárom. Egy internetes szavazásnak köszönhetően újulhat meg a komáromi Új vár Lipót-kapuja.
Pozsony. Szent Estével a keresztények és keresztyének, de valószinüleg a hit nélkül élők számára is elkezdődik az év egyik legjelentősebb ünnepe, a karácsony.
Pozsony. A katolikusok december 24-én hagyományosan böjtölnek, és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát.
Pozsony. A karácsonyi ünnepek előtt készült el az a zenei lemez, amelyen a Zempléni Református Egyházmegye kórusainak az énekei lettek megörökítve.
Tornagörgő. A kisfilm a történelmi Gömör és Abaúj-Torna Vármegye határán levő Tornagörgő hagyományőrző, ősi magyar település karácsonyi készületeiről mesél.
Dunaszerdahely. Bécs és Brüsszel után Dunaszerdahelyen is bemutatta legújabb, adventi albumát a Kicsi hang verséneklő együttes.
Fülek. A betlehemezés a karácsonyi ünnepnek már régóta része, az adventi és a karácsonyi idő legismertebb néphagyománya.
Gesztete. Gömörben, Gesztetében december 15-én indult útnak a szent család, hogy szállást keressen. Ezt a karácsony előtti katolikus szokást 9 napon keresztül tartják.
Révkomárom. Ma bezárnak a fenyővásárok. A tűlevelű fa elsősorban Dániából érkezett Szlovákiába.
PÁRKÁNY, NEMESÓCSA. Szlovákia lakossága a legtöbb halat karácsonykor vásárolja, legkeresettebb fajta a ponty, a csuka és a harcsa.
Révkomárom. A karácsonyi ünnepeket a révkomáromi mentálisan sérültek napközi otthonában is megünneplik. A gondozottak minden évben műsorral lepik meg szeretteiket.
Szepsi. Megjelent a Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium legújabb videokipje, a Fényesség - benn.
Kassa. Különleges színházi csemegét ígért a kassai Thália Színház a nézőinek, Mészöly Miklós Az ablakmosó című titokjátékával.
Pozsony. Végéhez közeledik az idei Nyilas Misi Karácsonya ajándékgyűjtő program.
Csallóközcsütörtök. Nem hagyományos karácsonyi vásárt tartottak a felvidéki Csallóközcsütörtökön.
Pozsony. 2012. december 21-én véget ér a maja kalendárium mintegy 400 éves ciklusa, s egyes jóslatok szerint bekövetkezik az apokalipszis.
Komárom. Egyelőre megtarthatja státuszát a komáromi Selye János Egyetem.
Pozsony. Több mint 100 kézműves kínálja portékáit a Pozsony Óvárosában megnyílt karácsonyi vásáron.
Léva. A lévai Reviczky Házban a Karácsonyi Könyvvásár megnyitóján került sor a lévai születésű Müller Péter „ A lévai irgalmas nővérek intézete története” című könyvének ünnepélyes bemutatójára is.
Kassa. December 21-ig látogatható Kassán a napokban megnyílt szlovák-magyar video art kiállítás.
Rimaszombat. Megszüntetik a zónákat, jövőre egységes ingatlanadót fognak fizetni a rimaszombati vállalkozók.
PÁRKÁNY/ESZTERGOM/ÉRSEKÚJVÁR. Az advent a könyvpiac legmeghatározóbb időszaka, a könyvesboltok ilyenkor bonyolítják le a teljes évi forgalom 25-30 százalékát.
Léva. Léván az első társastánc versenyt 20 évvel ezelőtt rendezték meg, és azóta a táncsport versenyzői minden évben szigorú zsűri előtt mutatják be tudásukat.
Rozsnyó. Életre kelt kincsestár. Egyedi és természetes anyagokból készült tárgyak, nemcsak láthatók, de vehetők.
IPOLYSZALKA. Karácsonyváró kézműves alkotótábort rendeztek az ipolyszalkai tájházban, ezúttal felnőttek részére.
Fülek. Füleken a hét végén VIII.alkalommal rendezte meg a Melódia Nőikar hagyományos karácsonyi hangversenyét.
Tatabánya. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kidolgozta a WORKMARKET című projekt alapjait.
Kassa. Kassán csütörtökön megnyitották a Felvidék első Kárpát Régió Üzleti Hálózat üzletfejlesztési irodáját.
Pozsony. A kerek évfordulót ünneplő felvidéki magyar "nagy öregeket" köszöntötte Pozsonyban a magyar nagykövet.
Dunaszerdahely. Makovecz Imrének, korunk egyik legkiemelkedőbb magyar építészének állít emléket a Héttorony fesztivál.