Besztercebánya a legjelentősebb bányavárosok egyike.
Közéleti magazinműsorunk különkiadásának vendége Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere volt.
A film azt üzeni, hogy az örökölt sors felülírható, de nem elfeledhető! A múlt hangját nekünk, magyaroknak mindig jól kell hallanunk.
A Metszetben ezúttal a negyedik évébe lépett orosz-ukrán háború kilátásairól kérdeztük vendégeinket.
Ezen a héten is nagyító alá vettük a legfontosabb közéleti témákat.
Körmöcbányának Károly Róbert adományozott szabad királyi bányavárosi jogokat 1328. november 17-én, és pénzverdét is alapított itt.
A néptánc nem csupán hagyományőrzés, hanem folyamatosan formálódó, közösségi élmény.
Hogyan óvjuk meg gyerekeinket a digitális világtól?
A belvárosi épületek elkerültek az UNESCO világörökségi listájára.
A közönség végig együtt énekelte a zenekar jól ismert slágereit és az új dalokat egyaránt.
A turizmusról gyakran beszélünk, viszont elmondható, hogy ez jórészt szezonálisan végezhető. Ez fokozottan érvényes a Csallóközre.