Léva. A lévai Vince pince fesztivál idei évfolyama még sikeresebben zárult mint az előző kettő.
Léva/Kassa. Az elmúlt több mint három és fél év alatt hétszáznál többen veszítették el szlovák állampolgárságukat, köztük 47 felvidéki magyar is.
Léva. Léván a református egyházközség szervezésében második alkalommal kezdték rekord mennyiségű kocsonyafőzéssel a farsangot.
Léva. A Magyar Közösség Pártja Gazdasági és Régiófejlesztési Tanácsa és a Szlovákiai Magyar Közgazdászok Társulása közös szervezésében tartott vitaindító szakmai konferenciáját.
Léva. Az idei megyei választásokra a Magyar Közösség Pártja lévai járási elnöksége már tavasszal meghirdette Közösségi Platform elnevezésű programját.
Léva. A Nyitrai Pipaklub fennállásának 10. évfordulója alkalmából, illetve magángyűjtőknek köszönhetően gazdag pipatörténeti kiállítás nyílt Léván, a Barsi Múzeumban.
Léva. A Reviczky Társaság megalakulásának 100. évfordulójára emlékeztek Léván.
Léva. A lévai Művelődés Központ szervezésében zajló Várünnepség évről évre a történelmi hagyományok felelevenítését tűzi ki célul.
Léva. „Az összmagyarság szerepe egy közép-európai összefogásban” címmel került sor Léván a Reviczky Házban.
Léva. A felvidéki magyarok állampolgársági és az anyanyelv használatának jogi küzdelme volt a fő témája annak a konferenciának, amelyet az Összetartozás Napja alkalmából tartottak vasárnap Léván.
Léva. A lévai járásban pár évvel ezelőtt még 21 magyar tannyelvű általános iskola működött.
Nagysalló/Léva. 164 évvel ezelőtt zajlott a nagysallói csata.
LÉVA. Árad a Podlužianka patak Léván, lakott területeket veszélyeztetve. A videó 2013 március 31-én készült.
Léva. 2008-ban mindössze 10,17 százalék volt az állástalanok aránya a Lévai járásban, azóta viszont folyamatosan emelkedik.
Léva. Óriási érdeklődés közepette zajlott a második alkalommal megrendezett Vince Pince borverseny és fesztivál a lévai Reviczky Házban.
Léva. Alig egy hónap leforgása alatt másodszor kaptak idézést a Lévai Járási Rendőrkapitányságtól azok a lévai magyarok, akik felvették a magyar állampolgárságot.
Léva. A Lévai járás Csemadok alapszervezeteinek vezetői munkaértekezletet tartottak, ahol elsősorban a 2013-as év rendezvényeit tárgyalták meg.
Léva. A lévai Reviczky Házban a Karácsonyi Könyvvásár megnyitóján került sor a lévai születésű Müller Péter „ A lévai irgalmas nővérek intézete története” című könyvének ünnepélyes bemutatójára is.
Léva. Léván az első társastánc versenyt 20 évvel ezelőtt rendezték meg, és azóta a táncsport versenyzői minden évben szigorú zsűri előtt mutatják be tudásukat.
Léva. A lévai református templomban az elmúlt hétvégén rendhagyó jótékonysági adventi hangversenyt rendeztek.
Léva. Telt ház előtt ünnepelte megalakulásának 60. évfordulóját a Garam Menti Néptánc Együttes.
Léva. Az Esterházy János Emléktábla Bizottság, a lévai magyar szervezetek és intézmények támogatásával közadakozást hirdetett a vértanúhalált halt gróf leendő emléktáblájára.
LÉVA. A Kárpát- medencei Református Középiskolák 17. alkalommal rendezett találkozójának ezéven a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium adott otthont.
LÉVA. Véget értek Léván a várjátékok. A színes rendezvény kicsik és nagyok számára évről évre tartogatnak valami újat.