Mindenkinek ízlett a lévai Száztányéros Kocsonya
A Lévai Református Egyházközség a helyi lelkipásztor, Kassai Gyula kezdeményezésére már nyolcadik alkalommal szervezte meg a Száztányéros Kocsonya elnevezésű farsangi szeretetvendégséget.
A Juhász Gyula Alapiskola ezúttal is tevékenyen közreműködött a rendezvény megvalósításában. Az oktatási intézmény vezetője, Andruska Csilla egyben a Lévai Református Egyházközség gondnokaként is tevékenykedik.
– fogalmazta meg az igazgató asszony, majd betekintést engedett a gasztronómiai élmények sorába is:
A családias hangulatú gyülekezeti összejövetel természetesen nem csupán a gasztronómiáról szól; minden alkalommal lelki táplálékról is gondoskodnak. A lévai református gyülekezetet 2005 óta vezető Kassai Gyula igei szolgálatát követően, ahogy az minden esztendőben lenni szokott, visszaemlékeztek az előző év eseményeire, majd a megjelent vendégek – köztük a Czeglédi Péter Református Gimnázium igazgató asszonya, Kiss Beáta, az újlóti lelkész, Sándor Veronika és a nyitrai lelkipásztor, Ficzere Tamás – érdekes, értékes eszmecserét folytattak, erősítve a keresztyén értékrendet. A Juhász Gyula Alapiskola éttermében zajló hálaadó és közösségépítő alkalom ezúttal is a hit erősítését és az összetartozás fontosságát hangsúlyozta.