Az ünnepségsorozat fő rendezvénye az az ünnepi hangverseny volt, amelyre a falu fölött magasló domb tetején, igazán csodás környezetben álló románkori Szent István-templomban került sor.
Az ügyes önkormányzatok kihasználják a pályázati lehetőségeket.
A koloni Molnár Juliska néni 101 évesen is a munkára esküszik.
A kétévente sorra kerülő megmérettetés célja a vidékfejlesztés és a települések megismertetése.
Az év faluja lehet Kolon, Zoborvidék gyönyörű, ősi magyar hagyományokat, nemzeti kincseket rejtő falucskája.
A megfelelő egészségügyi személyzet biztosítása volt a legnagyobb kihívás.
Kérik a lakosságot, segítsenek.
A 18 éves fiatalember sötét ruhában, kivilágítatlan biciklivel közlekedett egy helyi úton.
A tragédia 32 család életére vet árnyékot, és örökké fekete napként szerepel majd Zoboralja történetében.
Az egész ország gyászol ma, nehéz szavakba önteni azt, amit ilyenkor érzünk.
Nyitra/Kolon. A felvidéki magyar családokért imádkoztak a hívek a Nyitrán megrendezett Szent László Emlékmisén.
Kolon. A zoboralji Kolonba érkezett a „Nagy háború és hősei” című kiállítás.
Kolon. A zoboraljai hívek lelki megújulásáért és egységéért imádkoztak nagyböjt első vasárnapján a Nyitra-vidékén élő magyarok.
Kolon. Regionális szülői értekezletre hívták össze a zoboraljai szülőket.
Kolon. Kedvesek a helyiek, és a településnek olyan hangulata van, ahol megnyugszik az ember – ezt vallja Kolonról Vadkerti Imre.
Kolon. Megzenésített versekből álló koncerttel örvendeztette meg a Vadkerti Imre – Zsapka Attila – Sipos Dávid trió a koloni kisiskolásokat.
Kolon. A Generációk Találkozása elnevezésű rendezvény a Zobor-vidéken élő magyarságnak biztosít tartalmas időtöltést.
Kolon. Szent István ünnepe alkalmából a Zoboralján hatodik alkalommal imádkoztak papi és szerzetesi hivatásokért az itt élő magyar hívek, s Kolon községben fogadták Szent István csontereklyéjét.
Kolon. Több száz hívő gyűlt össze a zoboraljai hagyományőrzők keresztúti ájtatosságán Kolonban, ahol a zoboraljai magyarság megmaradásáért imádkoztak a hívek.
Kolon. A Zoboralji Magyarok Kerekasztala első találkozóján polgármesterek, pedagógusok, önkormányzati és egyházi képviselők, valamint magánemberek fogalmazták meg gondolataikat.