2021. július 30., 19:00

Kolon lehet az év faluja - VIDEÓ

A környezetvédelmi minisztérium és a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség más társszervezőkkel együtt 2021-ben is meghirdette az Év Szlovákiai Faluja elnevezésű versenyt, amelynek már húszéves múltja van. A kétévente sorra kerülő megmérettetés célja a vidékfejlesztés és a települések megismertetése.

Idén 29 település kapott jelölést, köztük a zoboralji régióhoz tartozó Kolon, amely a Zsibrice-hegy lábánál bújik meg. Azt, hogy mivel érdemelte ki Kolon a nevezést, a település polgármesterével, Balkó Róberttel beszéljük meg stúdiónkban.

Ott jártunkkor a falu vezetője nem tudott úgy végig menni egy utcán sem, hogy ne intettek volna neki a kint szorgoskodó falubeliek, vagy éppen ő ne lassított volna, hogy érdeklődjön afelől, minden rendben van-e. Érezhetően összetartó közösség él a faluban, a polgármester erről így nyilatkozott:

Szeretni és tisztelni kell a települést, hogy gazdaságilag és közösségi szinten is fejlődhessen. Az önkormányzati munkával a múltat nem változtatjuk meg, de a jelent és jövőt formálhatjuk, az egyik legfontosabb feladat pedig a közösségteremtés.

A beszélgetésből kiderül, milyen kincseket rejt a hegyek oltalmában rejtőző falucska. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.