A városi rendőrség további testkamerák beszerzését is tervezi.
Határon átnyúló projekt keretében működik együtt a gombaszögi és a martonyi pálos kolostor.
Az emlékműre angol nyelvű vulgáris feliratokat és horogkeresztet festettek a vandálok.
Halálos motorbaleset történt szombaton a rozsnyói járásbeli Pelsőc község közelében, ahol egy húszéves nő vesztette életét.
Albert Sándort, a komáromi Selye János Egyetem alapító rektorát, aki több mint harminc évet töltött el az ipariban és 7 évig igazgatta is, kérdeztük a kassai helyzetről.
Két nagy múltú oktatási intézmény között megy az adok-kapok.
A kassai repülőtér kapuin 2024-ben több mint 739 ezer utas haladt át.
Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta, Zsembera kollégájával a magyar-szlovák oktatási kapcsolatok erősítése érdekében a vonatkozó tapasztalatok és joggyakorlatok cseréjére is sort kerítettek.
Jókainak tulajdonképpen az 1879-es utazása az első olyan kirándulása, amely Felső-Magyarországra vezetett.
Megkezdődött a munka újabb szakasza az alsósajói vasércbányában, ahol azt igyekeznek megakadályozni, hogy a szennyezett bányavíz a Sajóba folyjon.
A túra résztvevői január 25-én felkeresnek több hadisírt és tisztelegnek az elesettek előtt.
Ezer oldalon csaknem hatezer fotóval, valamint 135 épületmetszettel és rajzolt térképpel mutatja be Szlovákia műemlékeit.
Kassa Megye önkormányzata 2025-ben számos fontos közlekedési és infrastrukturális fejlesztést tervez, beleértve az út- és hídfelújításokat.