Minden, ami kiállításra került, a bodrogközi és az Ung-vidéki emberek sokoldalúságát dicséri.
Királyhelmecen is szeretnek közösségben, minőségi műsorokat látva, hallgatva ráhangolódni a közelgő karácsonyi ünnepre.
Az első templom a 12. század közepén épült román kori elrendezésben.
Karácsonyi hangulat Rozsnyó főterén.
Emléktáblát készítettek a perbenyiki Mailáth- kastély részét képező kápolna átépítésének 120. évfordulója alkalmából.
A diákklub háromnapos rendezvénysorozatot szervezett a kerek évforduló alkalmából.
Kassán egyelőre megbirkóznak a hóval.
Ideiglenesen nem közlekedhetnek az ukrán-szlovák határátkelőn a személyautók és a tehergépjárművek sem.
Szentélye szabálytalan szögletes záródású, hajója négyszög alakú, a déli oldalon ugyancsak négyszög alaprajzú vaskos torony van.
Nem nézhetik tétlenül a cég leépülését, azt, hogy fokozatosan versenyképtelenné válik.
Új ember a település élén
A gázvezeték valószínűleg a földmunkák során sérülhetett meg.
A rendőrség eljárást indított, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az elkövető kiskorú személy, aki nem vonható büntetőjogi felelősségre.
A laboratóriumi vizsgálatok is igazolták, hogy a hétvégén Nagykövesden kimúlt sertés afrikai sertéspestissel fertőződött.
2021 végéig 2500-zal csökkentené a cég és leányvállalatai alkalmazottainak számát a U. S. Steel, hogy javítsa a vállalat pénzügyi helyzetét.
A hivatalosan bejelentett állatok kényszerű elpusztításáért kárpótlást kapnak a gazdák.