Szlovákia kormányának határozata értelmében, június 1-jétől az ország bölcsődéiben is tovább folytatódhat a nevelés. Igaz ez a zselízi Mózeskosár Református Bölcsődére is.
A koronavírus miatt kiesett bevételeket mintegy 22 millió euróra becsülik.
A szombati balesetben egy motorkerékpár és egy autó ütközött frontálisan Alsóvásárd (Dolné Trhovište) mellett a Galgóci járásban.
A gyermekgondozási segélyt az elhunyt kislány után is felvették.
Április elsejétől nem kellett fizetni a parkolásért.
A Kopecsni család háza szép példája annak, hogyan lehet a hagyományt a kor vívmányaival ötvözni, hogy a kettő remekül kiegészítse egymást.
Bizonyosan rengeteg fájó dologgal kell még megküzdenem, és többször fogom gondolni, elég volt, feladom.
A 18. században a plébániák és az uraságok már-már versenyeztek egymással, hogy ki épít szobrot Nepomuki Szent János tiszteletére.
A templom a középkorban háromszor is leégett.
Lassan ébred kényszerű álmából a főváros.
A férfi illegálisan érkezett Szlovákia területére Szerbiából, Magyarországon keresztül.
Határon átnyúló kezdeményezés.
Tovább szépül a város.
Az apjára támadó férfit egyelőre rácsok mögött marad.
Megvárják a további enyhítéseket, hogy megérje kinyitni.
Tízből egy személy nem tartózkodott otthon.
Érsekújvárott, Párkányban és Léván hétfőtől visszaáll a régi rend.
Lakossági fórumot hívtak össze, hogy megvitassák lukratív terület eladását.
Így is több mint bruttó hatezret visz majd haza.
A losonci Kármán József Óvoda nem küszködik gyermekhiánnyal. 37 gyermek számára biztosít férőhelyet, amelyet minden évben teljes mértékben betöltenek.
A gyanú szerint Vladimír M. lőtt rá március 3-án a polgármesterre.
A sűrű esőben a dunaszerdahelyi Szent István tér közelében egy fura tárgy, vagy alak feküdt a járdán.
800 dolgozóból 30 már „találkozott” a COVID-19-el.
A sofőröket kérik, hogy az adott útszakaszon óvatosabban vezessenek.