A kassai magyarság életét, Kassa, a skizofrén város című dokumentumfilmet vetítették a MaJel Rovás Központba.
Évtizedek várakozása után végre elkezdődött az oroszvári kastély átfogó felújítása, amelynek célja, hogy visszaadja a történelmi épület egykori pompáját és kulturális szerepét.
A hatóságok vizsgálják annak a balesetnek körülményeit, ami során egy 61 éves motoros ütközött egy személygépkocsival Csallóközaranyosnál.
A világon annyira sok lett az információ, hogy ennek iskola által történő átadása elképzelhetetlen, ehelyett a reform a kompetenciák fejlesztését helyezi előnybe.
A rendezvény civil indíttatású, nincs politikai kötődése.
A komáromi rendőrség megállított egy sofőrt, aki kábítószerek hatása alatt vezetett.
Csízen és Kurincon is lesznek újdonságok.
Péntek éjjel egy 20 éves fiatalt ért támadás a fővárosban, a Šafárik téren.
A ragyolciak az 1980-as évek elejétől rendeznek asszonybált, azóta minden évben megtartják a huncutkodástól, pajzánkodástól sem mentes hacacárét. Idén március 3-án zajlott a közkedvelt mulatság.
Rendőrkézre került az a férfi, aki az elmúlt hetekben több dunaszerdahelyi házba is betört.
Két embert kórházba szállítottak.
Az önkormányzat 2025-ben több mint 12 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik. Pályázatokból akár további nyolcmillió eurót is nyerhet.
Jótékony szándékkal szerveznek rendszeresen véradást Hidaskürtön.
Egy 27 éves dunaszerdahelyi nő 3,23 ezreléknyi alkohollal szervezetében vezetett.
Megismerni a helyi művészek munkáit.
A sikeres projekteknek köszönhetően tovább szépül a nógrádi kisközség. Idén három nagy beruházást készítenek elő.
Dunaszerdahelyre látogatott a népszerű babapszichológus, Vida Ágnes, aki legújabb könyve, a Gyerekek és kütyük tematikája kapcsán tartott előadást.
Súlyos kimenetelű közlekedési baleset történt ma reggel az iglói járásbeli Szepesedelény (Odorín) községben.
Bátorkeszin új szociális intézmény létesül. Az egész éves tartózkodási formában működő szociális–egészségügyi intézmény kapacitása 30 fő lesz.
A rendőrség belső ellenőrzési osztálya vizsgálja a késmárki járásbeli Tátraalja (Stráne pod Tatrami) községben történt állítólagos rendőri bántalmazást – közölte Michal Sovič, az Eperjesi Kerületi Ügyészség szóvivője.
Az elkövető a kasszára hajtott.
Egy fiatalember akkor akart átmenni a síneken, amikor a megállóhoz közelített egy villamos...
Hétfő reggel egy autóbusz és több személygépkocsi ütközött össze Kassán, többen is megsérültek.
A hepatitis A sokáig fertőz és hosszú a lappangási ideje.