Holttestet találtak a dunaszerdahelyi járásbeli Nemeshodos község mellett, közölte a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság.
A helyi kultúrotthon mellett működő Lévai Garamvölgyi Színpad új előadással jelentkezik. A Még egy csésze teát? című vígjátékot a magyar költészet napján, 2025. április 11-én mutatják be.
Kifutott az útra egy kilencéves kislány, elütötték, mentőhelikopter vitte kórházba.
Kigyulladt egy autószerelő műhely Pozsony IV. városkerületében.
Halálos baleset történt szombat reggel a losonci járásbeli Ragyolc községben.
A Vásárúti Művelődési Központban szombaton harmadszor rendeztek esküvői kiállítást.
A szentév alkalmából az érsekújvári hívek első zarándokútja az udvardi kálváriára vezetett.
Egy édesanya kérte a rendőrség segítségét Kelet-Szlovákiában, mivel nem tudott kapcsolatba lépni a lányával.
Ma is felügyelik a tűzoltók a pénteken keletkezett erdőtűz helyszínét.
Kritikusan alacsony a Duna vízszintje, amely az utóbbi hetek/hónapok kevés csapadékával magyarázható.
Léva város önkormányzati képviselő-testülete a 2025. március 6-i ülésén egyhangúlag hagyta jóvá a németországi Liad Shadmi kérelmét, amely négy darab botlatókő elhelyezéséről szól a város Karl Marx utcájában.
Lengyel síalpinista szenvedett sérülést a Liptói-havasokban.
A napokban eltűnt az I. világháborús emlékmű csúcsát díszítő turulmadár az érsekújvári járásbeli Bény községben.
A mátyusföldi amatőr színjátszás nemcsak túlélte az elmúlt évtizedek változásait, hanem él és virágzik.
Az évfordulót különleges koncerttel ünnepelte az iskola, ahol felléptek egykori diákjaik, akik művészeti pályájukon jelentős sikereket értek el.
Egy BMW X5 sofőrjét igazoltatták a rendőrök a hét elején Csacán.
Mintegy 2600 hamis okosórát foglaltak le a vámosok Nagyszombatban.
Jelentős mennyiségű füvet tartott otthon az az 55 éves drogdíler, akit a napokban fogtak el.
Párkány Pro Urbe díjjal tüntette ki Mokos Andrást, a Magán Összevont Szakközépiskola alapítóját, aki évtizedek óta segíti a város oktatását és a fiatalok jövőjét.
Boráros Imre verses-zenés önvallomása a hit, magyarság és lélek erejéről szól Dunaszerdahelyen, felvidéki szerzők műveivel és személyes történeteivel.
Nem kezdte meg folytatólagosan elkövetett rongálás miatt kiszabott szabadságvesztése letöltését a füleki Zoltán.
A szlovákiai Union egészségbiztosító a nemzetközi nőnap alkalmából a nők egészségvédelméről, orvoslátogatási szokásairól és a kismamák átlagéletkoráról készített színes összefoglalót.
Magát rendőrnek kiadó csaló vert át egy hiszékeny nyugdíjast a fővárosban.
Kelet-Szlovákiában 2026-ra egységes tömegközlekedési jegyet vezetnek be, kiterjesztve az integrált közlekedési rendszert a vasútra és a kassai, eperjesi városi járatokra.