Volt mit ünnepelniük a selyés végzősöknek
Miután sikeresen leérettségizett a komáromi Selye János Gimnázium 119 végzős diákja, június elsején az intézmény aulájában került sor az érettségi vizsgák hagyományos záróünnepségére, amelyen a kedvcsináló útravalónak szánt, 200 eurós szerencsepénz is gazdára talált.

A Felvidék legnagyobb alma materének padjait koptató, immár öregdiákokhoz az érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumból érkezett Dózsa Roland, az érettségi vizsgabizottság elnöke szólt.
– Mivel mindnyájatok érettségi vizsgája többé-kevésbé sikerült, végre azt állíthatjátok magatokról: én már leérettségiztem. Túl vagytok az első nagy próbatételen, ami csak tréfadolog volt ahhoz képest, ami az életetek során még vár rátok. Most már ugorjatok fejest a medencébe, s élvezzétek a hosszú nyári vakációt és a megérdemelt pihenést! – hangzott a csöppet sem patetikus útravaló. Azonban a vizsgabizottság elnöke hozzáfűzte még a nagy igazságot: mindig a lehető legjobb eredmény elérésére kell törekedni, ám a további életetekről nem az fog dönteni, hogy ki hányasra érettségizett…
Andruskó Imre igazgató ezt a hozzáállást köszönte meg a vizsgáztató tanároknak, majd a színpad elé szólította azt a hat távozó tehetséget, aki magyar, szlovák és angol nyelvből, továbbá matematikából, valamint a 3, illetve 4 érettségi tantárgy átlaga alapján országos viszonylatban is kimagasló vizsgaeredményt ért el, név szerint Hlavács Réka, Baka Olivér, Kiss Csilla, Juhász Balázs, Lénárt Dóra és Kaňuch Flóra Emma.
– fejtette ki lapunknak a gimnázium igazgatója.
Az ünnepség fénypontjaként kisorsolták a Selye János Gimnázium mellett működő Király püspök Alapítvány által adományozott szerencsepénzt, vagyis a 200 eurót.
– A kedvcsináló útravalónak szánt összeget nem az eddigi munkájával érdemelte ki a nyertes, hanem a szerencséjének köszönheti, hiszen az élethez sok szerencse is kell. Az már a véletlenek játéka, hogy az előbb említett szorgos „hatos fogat” egyik tagja, Kiss Csilla lett Fortuna kegyeltje. Az előtte kihúzott két nyertes ugyanis nem volt jelen az ünnepségen, így kétszer megismétlődött a sorsolás.
– mondta Kiss Csilla.
A szerencse mellett természetesen az alapos felkészülés is kellett a sikeres érettségihez.
– mondta el Fiala Tímea. Számára a biológia szóbeli volt a legnehezebb, de végül az is sikerült.
– A nyelvektől egyáltalán nem tartottam. Most úgy érzem, hogy a nyolc évig végzett munkám gyümölcsözött: spanyolból egyesre, a többi tantárgyból pedig kettesre érettségiztem. Elégedett vagyok, és a pozsonyi Comenius Egyetem angol nyelv–testnevelés tanári szakán szeretnék továbbtanulni – egészítette ki az elmondottakat.
Szabó Bence a vezetője annak a hatfős csapatnak, amely július 26-a és 31-e között Hevesi Anikó felkészítő tanárral együtt az Európai Űrügynökség (ESA) European CanSat Competition elnevezésű nemzetközi versenyének spanyolországi döntőjében nemcsak a Selye János Gimnáziumot, hanem egész Szlovákiát képviseli.
– Fizikából és matematikából érettségiztem, és a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki menedzsment szakára készülök. Mi tagadás, számomra a matek szóbeli volt a legnehezebb, amely előtt mindannyian eléggé stresszeltünk. Aztán kiderült, nem is kellett volna attól tartanunk, mivel jól felkészültünk. A nyelvekkel sem volt problémám, végül magyar nyelvből kettest, a többi tantárgyból pedig egyest kaptam, s elégedett vagyok a végeredményemmel – mondta a műszaki beállítottságú fiatalember, aki a sikeres érettségije után sem lazíthat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/23. számában.
