2022. december 3., 14:26

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján

Idén rendhagyó módon, az őszi megyei és helyhatósági választások kapcsán, december 2-án már másodízben ülésezett a Szövetség Komáromi Járási Konferenciája, amelyen Becse Norbertet újraválasztották járási elnökké. A bajcsi kultúrházban megtartott esti tanácskozáson Forró Krisztián, a magyar párt elnöke és több országos elnökségi tag hangsúlyozta: a nagyon jó választási eredmények miatt van mit ünnepelni, s a magyar közösségünk érdekeit szem előtt tartva, tovább kell építkezni.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
Galéria
+5 kép a galériában
„Kiemelten fontos az, hogy a Komáromi járásban nagyon erősek legyünk, ezen fogunk dolgozni"
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A 78 meghívott küldöttből a 67 jelenlevőt (85,90 százalékos részvétel) és Forró Krisztián országos elnököt, valamint a megjelent országos elnökségi tagokat: Farkas Ivánt, Viola Miklóst, Rigó Konrádot, Orosz Örst, Bauer Ildikót. Bachorecz Ferenc, a Szövetség színeiben győzelmet aratott helyi polgármester üdvözölte, s röviden bemutatta a községüket.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
Forró Krisztián országos elnök gratulált a párt járási eredményéhez
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azután Forró Krisztián gratulált a párt járási eredményéhez, hiszen ahogy már megírtuk: a 41 járásbeli polgármester közül 22 vagy a Szövetség színeiben, vagy függetlenként a párt listáján, illetve annak támogatásával győzött. A megválasztható 310 helyi önkormányzati képviselő közül pedig 157 sikerének örülhettek. A pohárköszöntője után a jelenlevők közösen koccintottak az örvendetes választási eredményre. Az országos elnök kiemelte, hogy a párt színeiben 7 képviselő került be a Nyitra Megyei Önkormányzatba. Azt is megemlítette, hogy most a fontos bástyának számító Komárom és Gúta élére ugyan nem szövetséges polgármester került, de közösen kell dolgozni a későbbi siker érdekében.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
Közös koccintás az örvendetes választási eredményre
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Kiemelten fontos az, hogy a pártunk a Komáromi járásban nagyon erős legyen, s ezen fogunk dolgozni, hiszen a közelgő parlamenti választásokon elsősorban a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járás nélkül nagyon nehéz lenne parlamenti képviseletet elérni, tehát bőven van még tennivalónk. A közösségünk október 29-én új esélyt kapott, amivel minden szinten élnünk kell.“ Hangsúlyozta: a Szövetség országos viszonylatban amiatt is a legsikeresebb pártnak számít, hogy a legtöbb, azaz több mint 500 ezer preferenciaszavazatot kapták a jelöltjei. Köszönetet mondott az aktivistahálózatnak, amelynek óriási szerepe volt, s áldozatos munkát fejtett ki a választók mozgósítása terén is. Miután az új polgármestereknek sikeres munkát kívánt, megjegyezte: e nehéz időszakban, az energiaválság és az áremelkedések idején nem lesz könnyű dolguk.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
Tóth Dorottya és Krnčan Milán szívmelengető dalokkal fokozta a hangulatot
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd Tóth Dorottya és Krnčan Milán pedig szívmelengető dalokkal fokozta a „nagycsaládias“ hangulatot. Egyebek között hirdetve, hogy „van nekünk egy zászlónk, mit nem téphetnek szét/ A színek maradnak, akármilyen a szél...“, s azt is „ hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk./ Mi egy vérből valók vagyunk!“. Az ülések kihagyhatatlan napirendi pontjain kívül sor került a leköszönő polgármesterek eddigi munkájának borral és hoszasan zúgó tapssal történő megköszönésére. Közülük Földes Csaba 20 évig Csicsót, Horváth Árpád és Virág Ottó 16 évig Gútát, illetve Bajcsot, Aradi Mónika pedig 12 évig Bogyarétet irányította.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
A Szövetség Komáromi járási elnökévé újraválasztott Becse Norbert
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Miután a küldöttek Becse Norbert járási elnöknek az összevont megyei és önkormányzati választásokról szóló, számokkal alátámasztott beszámolóját egyhangúlag elfogadták, titkos szavazással őt választották újra a párt járási elnökévé. Mivel egy küldöttnek még a szavazás előtt távoznia kellett, a 66 voksoló közül 62-en igennel, 3-an nemmel szavaztak, 1 személy pedig tartózkodott.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
A szavazás egyik pillanata
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az ülésen az országos elnökségi tagok közül Orosz Örs, Rigó Konrád, Viola Miklós és Farkas Iván kért szót. Egyebek mellett kitértek az országos és megyei aktuálpolitikai történésekre és a január 28-i országos pártkonferencia előkészületeire, amiről továbbra is folyamatosan tájékoztatjuk az olvasóinkat. Az elhangzott beszámolókkal kapcsolatos vitában több járási küldött szólalt fel. Véleményt nyilvánítottak a párt három platformjának további létével, illetve az esetleges megszűnésével kapcsolatban, s akadt, aki egységes pártkönyv kiadását javasolta. Abban azonban egyetértettek: a Szövetség-tagok bármelyik elődpártból is érkeztek, előítéletek nélkül, egymás véleményét tiszteletben tartva, s kompromisszumokat kötve el kell fogadniuk egymást. Közösen kell munkálkodniuk az egység megtartása és a parlamenti bejutás érdekében, hiszen a hazai magyar közösségünk országos szintű érdekérvényesítése, illetve a megmaradásunk a cél és a tét.

Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
Néhányan a résztvevők közül
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Volt minek örülni Bajcson, a Szövetség Komáromi Járási Konferenciáján
Galéria
+5 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.