Világelső a komáromi ZaMED mentős csapata: Koppenhágában gyémánt EMS Angels Awardsot kapott
A 2005-ben alapított ZaMED sürgősségi egészségügyi szolgálat a Dunaszerdahelyi, Galántai, Komáromi, Érsekújvári, Lévai és Nagykürtösi járásban tevékenykedik, ahol összesen 22 mentőautót üzemeltet. Az egységei évente több mint 25 ezer pácienst látnak el, s 1 millió 300 ezernél több kilométert tesznek meg a munkájuk során. A közel két évtizede végzett nívós munkájáért egy koppenhágai ünnepségen nemrég megérdemelten kapta meg az e téren legrangosabb kitüntetésnek számító gyémánt EMS Angels Awardsot.

A ZaMED az értékelt négy, egymást követő negyedév mindegyikében a világon eddig egyedüliként érdemelte és védte meg a gyémánt fokozatot, ami a kórházi ellátást megelőző egészségügyi szolgálat terén, a hirtelen bekövetkezett agyvérzés (NCMP) áldozatainak kezelése kategóriában a világ élvonalába repítette a hazai mentőcsapatot.
– egészítette ki az elmondottakat.
Az EMS Angels Awards kitüntetést az Európai Sürgősségi Orvostudományi Társaság (EUSEM) az Angels kezdeményezés csapatával együtt adományozza a kiválasztottaknak. A negyedévente végzett értékelésük során a szolgáltatások színvonalán kívül a szabványosított eljárások betartását és az egészségügyi dolgozók folyamatos továbbképzését is figyelembe veszi. A vonatkozó nyilvántartásokból származó adatok alapján, minden mástól függetlenül értékeli a különféle minőségi mutatókat.
A ZaMED-nek nem az idei az első rangos nemzetközi elismerése, hiszen az erős, szakképzett csapat az EUSEM 2021-es évi lisszaboni konferenciáján az EMS Angels Awards platina fokozatában részesült. Polák direktor leszögezte: “Ez a siker minket arra sarkall, hogy folytassuk a szolgáltatásainkat érintő innovációt és optimalizációt...“. Hozzáfűzte: fontosnak tartják a korszerű diagnosztikai eljárások alkalmazását, munkatársaik rendszeres továbbképzését és a legújabb pontozási rendszerek alkalmazását a hatékony betegkezelés érdekében.
– hangsúlyozta Matej Polák igazgató.