Vándorútra kelnek a festett templomkazetták
Augusztus végéig a komáromi Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli részlegén látható a Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok című vándorkiállítás sajátos időutazást kínáló, csodaszép anyaga.
Az első alkalommal Komáromban bemutatott, majd a magyarlakta tájakon vándorútra induló összeállítás a 17–19. században élt komáromi asztalosmesterek festett templomkazettáit mutatja be, amelyekről Sipos Anna, a múzeum etnológusa árult el további kulisszatitkokat.
A szakemberek mai ismeretei szerint több mint húsz, javarészt középkori eredetű templom berendezését díszítették és festették komáromi mesterek, de e tárgyak nem mindegyike található az eredeti helyén.
Ráadásul a templomfelújítások során a rosszabb állapotban levőket eltávolították, és csak egyszerű fehér mennyezettel pótolták őket. Nemrég egy templomi tetőzet felújítása során is találtak régi kazettákat a tetőtéri padlózatban, de megfordítva, vagyis a motívumokat elrejtve, amelyeket aztán újra felhasználtak. Az utókor szerencséjére több kazetta múzeumokba került – magyarázta Sipos Anna.
A Zichy-palota kiállítótermének bejárata mellé a szentsimoni római katolikus templom kazettamásolatát helyezték el, mert annak eredetije a szakemberek által ismert legrégebbi darab.
– A román kori, Simon, Júdás és Tádé apostolok tiszteletére felszentelt templom az 1200-as években épült, méretes kazettái 1650-ben készültek, s az alkotók szignóiból kiderült, hogy Lévay István és Komáromy István mesterségbeli tudását dicsérik – mondta el a szakember. Azt is elárulta, hogy a kiállítás elnevezése – Mosolygó mákvirágok, illatos tulipánok – az említett ősi kazettához köthető, hiszen jobb sarkában mákvirág is látható, és gyakori volt a tulipános díszítés.
A messze földön híres, komáromi tulipános ládák a gyári bútorok divatja idején szorultak ki a kamrákba, és szerszámosládaként vagy tojáskeltetőként használták őket, nem is sejtve az értéküket.
A komáromi mesterek megrendelésre készítették munkáikat, melyekhez precíz szerkesztésre és pontos építészeti ismeretekre volt szükségük.
A komáromi festő-asztalosok gyakorta alkalmazott motívuma volt a szőlőfürt és a virágok között tekeredő, kottafejekhez hasonló leveles-bimbós inda, de olykor őzeket, halakat, tündéreket is festettek. A művek készítésének időpontja és a megrendelők neve mellett a mesterek gyakran a saját nevüket és céhbeli hovatartozásukat is feltüntették a festett táblákon. A kiállításon bemutatunk olyan munkákat is, melyek eddig publikálatlanok voltak, de a technikai elemzésünk alapján egyértelműen ezekhez a műhelyekhez sorolhatók – fejtette ki.
Sipos Anna etnológus azonban sajnálatosnak tartja, hogy a mesterek 1686-ban megalakult festő-asztalos céhe a 19–20. század fordulóján megszűnt.
Az évszázadok során, Nagy-Magyarország területén több településen, Komáromon kívül főleg Veszprém és Pest megyében tevékenykedtek hasonló mesterek. Mivel mindegyikükre más-más mintakincs volt jellemző, és sok kazettán megmaradt a készítő szignója, így ezeket a szakemberek összevetik, és azonosítani tudják – fejtette ki.
A munka 2022 nyarán, Ament Éva, a budapesti Hagyományok Háza bútorfestő-szakoktatója, népi iparművész vezetésével zajlott, a képző- és iparművészek számára szervezett, dél-komáromi alkotótáborban. A festést helyszíni és múzeumi gyűjtés, illetve kutatás előzte meg.
Ament Éva ezzel a kiállítással egy régi nagy álmát váltotta valóra. Ez az anyag rendhagyó módon a festő-asztalosok szemszögéből közelít a témához, ezért a kiállítóteremben jelen vannak a tervezés különböző fázisait tükröző skiccek, színminták, számítások és eszközök is. A nálunk augusztus végéig látható tárlat jó támpontot adhat a bútorfestéssel foglalkozó kézműveseknek is.
Megjelent a Magyar7 2023/14. számában.
