Újdonságok a Margita-Ilona strandfürdőben
2024 júniusában újra megnyitottak a Margita-Ilona strandfürdő kapui.

A Léva városának hontvarsányi településrészén található fürdőben a látogatók négy medencét vehetnek igénybe. A 2018-ban rekonstruált gyermekmedencében új vízi attrakciót, egy csúszdát alakítottak ki. A 90-ről 120 négyzetméteresre növelt medence vízfelületét napkollektorok segítségével melegítik 34 Celsius-fokra. Szintén újdonság, hogy az Ádám nevű medence közepén két úszópályát hoztak létre, hogy az úszás valóban zavartalan legyen.
A belépőjegyek ára a tavalyihoz képest 0,50 euróval nőtt. A felnőttek hétköznap 8 eurót, hétvégén 9,50 eurót fizetnek, 15 óra után féláron juthatnak be, 18 óra után pedig 3 euróért.
A Margita-Ilona strandfürdőt üzemeltető Margita-Ilona Kft. 2024 áprilisában tette közzé, hogy tavaly 12 909 eurós nyereséget könyvelhetett el.
– tájékoztatott Ján Lacek ügyvezető igazgató. A vállalat egyedüli tulajdonosa Léva önkormányzata.
Ami a tavalyi esztendőt illeti, a szezon június 19-én kezdődött, 78 napon át üzemelt a strand, ebben az időszakban 19 napon át emelkedett a hőmérséklet 30 Celsius-fok fölé, ami azt jelenti, hogy harmadával kevesebb ilyen forró nap volt, mint az előző évben. Július 26-ától augusztus 11-éig kedvezőtlen időszak volt. Ebben az időszakban jóval 20 Celsius-fok alá csökkent a nappali hőmérséklet. Szeptember elején nagyon kedvező volt az időjárás, ami lehetővé tette, hogy a strand a szeptember 9-10-i hétvégén is kinyisson. A szezon szeptember 12-én zárult. A nyári szezonban összesen 37 448-an mentek el a strandra, körülbelül 6400-zal kevesebben, mint az előző évben.
– tette hozzá Lacek.
