Új pihenőövezet születik Kassa belvárosában
Megkezdődtek a munkálatok a kassai Régi Lovarda Sportcsarnok, korábbi nevén Angels aréna környezetének rendezésén. Az elhanyagolt területek, a régi aszfalt és beton helyére zöldfelületek, szökőkutak és padok kerülnek, így a kassaiak új pihenőövezethez és találkozóhelyhez jutnak a városközpontban.

A történelmi városközpont szélén álló épület 1886–1887-ben épült, a tüzérlaktanyához tartozott, lovardaként működött. Az 1950-es években alakították át 2500 férőhelyes sportcsarnokká, kosárlabda- és röplabda-mérkőzéseknek, illetve más teremsportoknak adott otthont, valamint kulturális- és társadalmi rendezvények színhelyeként működött. 2021-ben műemlékké nyilvánították, felújítása 2022 februárjában vette kezdetét, s 2023 júniusában készült el. Ekkor vette fel a Régi Lovarda Sportcsarnok nevet. A környezete viszont továbbra is elhanyagolt volt, ezt szeretnék most orvosolni.
A város már átadta az építési területet a kivitelezőnek. A revitalizáció több mint 3200 négyzetméternyi területet érint, a beruházás költsége 1,2 millió euró.
– mondta Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere.
A munkálatok a csarnok nyugati oldalán, a Kuzmány utcánál kezdődnek. Az eddig parkolóként szolgáló betonfelületet is átalakítják. Az elhanyagolt területeket, a régi aszfaltot és betont eltávolítják, helyükön zöldfelületek lesznek. „Zöldfelületek váltjuk fel őket, fákat, bokrokat és évelő növényeket ültetünk. Két szökőkút, padok, kerékpártárolók és pavilonok is készülnek, illetve új közvilágítással és kamerarendszerrel is számol a projekt” – fejtette ki Polaček.
Az új esővízelvezető rendszer a csarnok nedvesedő falainak problémáját is hivatott megoldani. A tetőről és a burkolt felületekről lefolyó esővizet föld alatti tározókban gyűjtik, majd a zöldfelületek öntözésére használják fel.
A tervek szerint a munkálatok 2026 novemberében fejeződnek be. Több szakaszra oszlanak, hogy a sportcsarnok a lehető legkisebb megszorításokkal működhessen. „A sportprogram a munkálatok alatt sem szünetel, a csarnok továbbra is nyitva lesz edzések, sportesemények és versenyek számára” – mondta Mário Švec, a városi hivatal sportosztályának vezetője. Kulturális rendezvényeket viszont a munkálatok idején nem tartanak itt, ezeket a Kunsthalléba, a Kulturparkba vagy a Slavomír Šipoš Sportcsarnokba helyezik át.
