2020. szeptember 24., 19:55

Több komáromi iskolában is felütötte a fejét a koronavírus

A Selye János Gimnázium után másik két komáromi iskolában, a Marianum Egyházi Iskolaközpontban és a Béke utcai Jókai Mór Alapiskolában is felütötte a fejét a koronavírus. 

Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Ahogyan azt korábban megírtuk, a Selye János Gimnázium szerdán vörös fázisba került, miután - a legfrissebb információk szerint - négy diákjuknál is kiderült, koronavírussal fertőzöttek. 

Ez automatikusan nem jelenti azt, hogy az egész intézményt karanténba helyeznék, illetve abban felfüggesztenék az oktatást, azt viszont igen, hogy a helyzet további romlása esetén az illetékes egészségügyi szerv elrendelheti el az esetleges karantént.

Csütörtöktől a Marianum Egyházi Iskolaközpont besorolása is változott, zöldről narancssárga fázisba került. 

Az intézményben ugyanis egy bizonyított COVID-19 fertőzött diák van. Információnk szerint egy gimnáziumi, negyedik osztályos, azaz végzős tanulóról van szó. 

Éppen ezért az iskola vezetősége a Regionális Közegészségügyi Hivatal javaslata alapján karantént rendelt el a 4. gimnáziumi osztály számára. Karanténba kerülnek a fertőzött diákkal közeli kapcsolatba került pedagógusok is, az iskola felső tagozatos és gimnazista diákjai pedig szeptember 25-től október 2-ig távoktatásban részesülnek. Ekkorra érkezhet meg ugyanis a pedagógusok teszteredményei. 

A iskolaközpont óvodája, az alsó tagozata és a kollégiuma ugyanakkor jelenleg teljesen fertőzésmentes, így ott a tanítás a megszokott feltételek és biztonsági eljárások mellett folytatódik.

A Béke utcai Jókai Mór Alapiskola szeptember 25-től szintén narancssárga fázisba lépett.

"A komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal utasítása alapján megszakítottuk az oktatást az iskola II. B és III. B osztályaiban. Kérjük az érintett osztályokban tanuló diákok törvényes képviselőit (II. B, III. B), hogy a fenti dátumtól kezdődően tartsák otthon gyermekeiket addig, amíg a komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal másképp nem határoz" - közölte közösségi oldalán az iskola vezetése.

Hozzátették, az érintett két osztályban az oktatás távoktatás formájában valósul meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.