2021. március 13., 10:59

Tízezer adag vakcina érkezett Kassa megye oltóközpontjába

Szombattól csütörtökig ismét üzemel Kassa megye nagykapacitású oltóközpontja, amely a megyei hivatal tájékoztatása szerint 10 ezer adag vakcinát vett át az egészségügyi minisztériumtól.

Fotó: TASR

Az Ostrovsky utcai szakközépiskolában létesített oltóközpont ezúttal 2021. március 13-18. között üzemel, 10 ezer adagnyi AstraZeneca oltóanyag várja azokat, akiknek sikerült regisztrálniuk az oltásra.

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke elmondta, az oltóközpont korábban összesen nyolc napon át üzemelt, ami alatt csaknem 12 ezren kapták meg a vakcina első adagját.

A jelenlegi feltételek mellett naponta körülbelül 1700 személyt tudunk beoltani. Örülünk, hogy bírjuk az egészségügyi minisztérium bizalmát, és bár ez elsősorban nem a megye feladata, megmutathattuk, hogy koordinálni tudunk egy ilyen nagy kapacitású oltási műveletet”

– fogalmazott. Hozzátette, az oltás tempóját és az oltási napok számát is sikerült növelniük, hogy minél több kelet-szlovákiai kaphassa meg a vakcinát.

Az oltásra azok a 60 és 69 év közötti személyek regisztrálhatnak, akiknek az aktuális oltási stratégia szerint az AstraZeneca vakcinát kellene kapniuk.

Az oltásra nem kell túl korán jönni. Előfordul, hogy az emberek akár egy órával korábban jönnek, de feleslegesen, az oltást úgyis csak a meghatározott időpontban kapják meg. Ennek következtében hosszabb sorok alakulhatnak ki az oltóközpont előtt. Mindenkit arra kérünk, a regisztrációt követő megerősítő SMS-ben kapott időpontra jöjjön”

– mondta René Hako orvos.

A megyei oltóközpont szombattól csütörtökig 8.00 és 17.00 óra között üzemel, az oltásra jelentkezőket nyolc regisztrációs és hét oltási pont várja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.