2022. január 29., 11:21

Szórványmentés iskolabusszal

Szórványvidékeken az iskolabusz jelenthet megoldást ahhoz, hogy sikeres legyen a beíratási program, mert így a gyűjtőiskolába olyan falvakból is eljutnak a diákok, ahol nincs magyar nyelvű oktatás vagy felső tagozat.

Iskolabusz
Iskolabuszozni hű, de jó
Fotó: Manócska Óvoda archívuma

A Rákóczi Szövetség szeptembertől további 16 iskolabusszal segíti a magyar iskolába járást a Felvidéken, ezzel is megerősítve a magyar családok iskolaválasztását. Az iskolabusz program a Vidéo Alapítványnak, és az utóbbi években a magyar kormány támogatásának köszönhetően évtizedek óta hatékonyan működik a Zoboralján, ahol tisztában vannak azzal, hogy a beíratási program folytatásához egy iskolabuszokkal megerősített, jól szervezett iskolahálózatra lenne szükség.

Egymillió kilométer

Az alapítvány atyja, Frideczky János a kilencvenes évek elején vetette fel az iskolabusz gondolatát, mondta Ladányi Lajos, a Vidéo Alapítvány elnöke. A zobor-alji szórványvidéken 1994-ben jelent meg az első iskolabusz: Kalászról, Verebélyről utaztatták a gyermekeket a nagycétényi alapiskolába. Végül ez a program segítette elő azt, hogy 1997-ben alsó tagozatos kisosztályt kellett nyitni Kalászon. Közben ugyancsak a Vidéo Alapítvány intézett iskolabuszt Óvárból Ipolyvarbóba. A Zoboralján és az Ipolyvidéken három Ford Transitot és egy Hyundait koptattak el az elmúlt évtizedekben, több mint egymillió kilométert futottak – jegyzi meg Ladányi, aki maga is sokáig vezette Zoboralján a kilencszemélyes kisbuszt, szülőtársaival együtt.

Hatalmas felelősség ez, de ha azt akartuk, hogy a magyar gyerek magyar iskolába járhasson, akkor menni kellett, de sokszor jobban vártuk a nyári szünetet, mint a gyerekek.

Kisebb kihagyással a nagycétényi Manócska Óvoda megnyitásával ismét beindult az iskolabusz program a Zoboralján. Ezúttal a magyar kormány támogatásával sikerült vásárolni egy tizenhét személyes járművet.

Ehhez már hivatásos sofőrt kellett alkalmazni, aki naponta szállítja a bábindali, nyitracsehi, kalászi gyerekeket a nagycétényi Manócska Óvodába és a vele szomszédos alapiskolába. A gyerekekre útközben az óvoda és az alapiskola pedagógusai felügyelnek. Ladányi Lajos elárulja, szerencsére kezd már szűkös lenni ez az iskolabusz is, ami azt jelenti, hogy mind az óvodában, mind a nagycétényi alapiskolában van utánpótlás. A közeljövőben szeretnék felvenni a kapcsolatot a Rákóczi Szövetséggel, mert ezen a vonalon szükség lenne egy 23 személyes kisbuszra, így a felszabaduló, alig kétéves 17 személyes buszt azonnal egy másik szórványközösség rendelkezésére lehetne bocsájtani.

Magánvagyon bevetése

Az Alsóbodok–Pográny–Geszte–Gímes vonalon is napi szinten hozza és viszi a gyerekeket egy kisbusz. Ezt Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere magánszemélyként biztosítja a régió iskolásainak. Akkor lett kérdéses a bodoki, illetve pogrányi gyerekek iskolába juttatása, mikor 2019-ben Pogrányban bezárták a teljes szervezettségű magyar alapiskolát, a gyerekek pedig Gímesre kerültek a magyar tagozatra. Paulisz Marián ekkor kezdte hordani a gyerekeket iskolába kilencszemélyes, családi használatban lévő autójával az Alsóbodok–Gímes útvonalon.

Mikor már kezdtem úgy érezni, hogy van is autóm, meg nincs is, elkezdtünk lobbizni egy kisbuszért. Nem oldódott meg a dolog, úgyhogy elmentem Németországba, és a családi kasszából kivett pénzen vettem még egy kilencszemélyes autót

– meséli Marián, aki ma már ritkán sofőrködik az iskolák között, mert a vezetés felelősségteljes feladatát az utóbbi években nagyrészt Alsóbodok alpolgármestere vállalta magára. Reményei szerint a Rákóczi Szövetség iskolabusz programjából az Alsóbodok–Gímes útvonalra is jut majd egy jármű.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/4. számában           

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.