2026. február 2., 19:55

Szent Rita képe - Nagymagyar

Feszty Árpád 1856-ban született és a Magyarok bejövetele című körkép festőjeként ismerik a legtöbben. Ő volt a férje Jókai Mór (fogadott) és Laborfalvi Róza lányának Jókai (Benke) Rózának. Az ő lányuk Feszty Masa. Fesztyt betegsége ideje alatt a lánya gondozta, s mint írják, „a legtöbb örömet okozta a festőnek”.

Szentkép
Fotó: Görföl Jenő

Feszty Masa festőművész a magyar egyházművészet elismert alkotója lett. Nagymagyar templomának egy gyönyörű, 1970-ben festett Szent Rita-képet adományozott. A templom az utóbbi években búcsújáróhely lett Szent Rita tiszteletére. 

Idén február 5-én indul a nagymagyari Szent Rita ájtatosság-sorozat, amely a reménytelen helyzetekben is hathatósan közbenjáró szent májusi ünnepéig tart. A közös imádság minden alkalommal este ötkor kezdődik a csallóközi település plébániatemplomában, a szentmisék pedig 17:30-tól lesznek, hetente más vendég lelkiatya közreműködésével. Az első misét Molnár Tamás pozsonyi magyar katolikus lelkipásztor, helyettes bírósági helynök celebrálja.
Templom
Fotó:  Görföl Jenő

Nagymagyar a Felső-Csallóköz egyik legjelentősebb települése. Első okleveles említése 1237-ből való. Az egész középkorban fontos átkelőhely volt, előbb a Csallón, majd a Kis-Dunán. Egyidőben vásártartási joga is volt. Első temploma még az Árpád-korban épült. Egy 1390-es oklevél a pozsonyi főesperesség fontos plébániatemplomaként említi.

A későbbi kánoni vizitációkból tudjuk, hogy a gótika korában a román kori templomot az új stílus jegyében átépítették. Amikor a lakosság protestáns hitre tért, a templomot is ők használták. A 19. századra azonban olyan rossz állapotba került, hogy a század végén lebontották.

Szent festmény
Fotó:  Görföl Jenő

Nagymagyar mai monumentális templomát 1885–1886-ban építették neoklasszicista stílusban és a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel, mint a korábbi templomot. A templom egyhajós, egyenes záródású szentéllyel, hozzáépített toronnyal. Főoltárán a Szent Kereszt két oldalán Szent László és Szent István szobra áll. A szentély színes üvegablakain pedig Szent Margit és Szent Imre alakja látható. A szentély mennyezeti freskóját Massányi Ödön festette 1959-ben és Jézus születését ábrázolja.

Az írás megjelent a Magyar7 2026/5. számában.

Megosztás
Címkék