Sikerekben gazdag volt az ipolysági teniszklub idei idénye
Az ipolysági TK Saag Teniszklub 2023-as szabadtéri szezonja a napokban a teniszpályák téliesítésével zárult.
A klub elnöke, Szőllősy Péter büszkén foglalta össze az idény legfontosabb eseményeit.
– fogalmazta meg Szőllősy Péter, majd az egyéni versenyzők közül kiemelte Tóthová Lenkát, Szőllősy Ellát és Tóth Michalt. Mint mondta, mindhárman az ország egész területén képviselték a klubot, regionális és országos bajnokságokon, valamint külföldön is. Az országos ranglistán Ella a 27. helyen zárt kategóriájában, míg Lenka a 45., Michal pedig a 32. helyet kaparintotta meg.
– tette hozzá az elnök. Aláhúzta, hogy a klub bekapcsolódott a Tenisz az iskolákba elnevezésű projektbe is, amelyben edzőik a város és a régió alapiskolás tanulóival ismertették meg ezt a sportot. A teniszoktatásban a sági körzetből hat iskola tizennyolc osztályának mintegy 330 tanulója vett részt. A projekt folytatódik; három iskolában már javában zajlik, a többi intézmény 2024 elején kapcsolódik be.
Ami az infrastruktúra fejlesztését illeti, folytatódott a kettes számú pálya felújítása, amely a jövő év elején be is fejeződhet. A teljes felújítást a klub saját költségvetéséből fedezte.
– zárta összefoglalóját a klub vezetője.