2022. január 25., 20:32

Rekordméretű útfelújítás Kassa megyében, de bőven akad még tennivaló

Az elmúlt év folyamán Kassa megye 72 útszakaszt, összesen 115 kilométernyi II. és III. osztályú utat újított fel, ami 35 kilométerrel több, mint egy évvel korábban és a legtöbb a megye történetében. A munka az idén is folytatódik.

útfelújítás, aszfaltozás
Fotó: TASR

Tavaly a magyarlakta régiókban megújult a Kassa-környéki járásban 23 útszakasz 38 km hosszúságban, Gömörben 13 szakasz 15 km hosszúságban, illetve Zemplénben 23 szakasz 31 km hosszúságban.

A megyei költségvetésben az idei évre az eddigi legnagyobb összeget, 56,6 millió eurót különítettek el az utak és hidak felújítására, illetve a megyei útkezelő vállalat működtetésére. Emellett európai uniós forrásokat is szeretnének meríteni.

„Az idén több mint 200 kilométernyi út felújítását tervezzük, illetve van több mint 20 híd, amelyet felújítanánk vagy előkészítenénk a projektdokumentációt a komplex rekonstrukcióhoz” – mondta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

A megye tulajdonában körülbelül 2000 kilométernyi út van. Anton Trišč, a megyei útkezelő vállalat vezérigazgatója rámutatott, korábban évente 20-25 kilométeren újult meg az útburkolat, vagyis ilyen ütemben egy-egy útszakasz átlagosan 80 évenként kerülne sorra. „Ez abszolút elégtelen, ezért megváltoztattuk a filozófiánkat, igyekszünk sokkal több utat megjavítani” – mondta.

Az idei legnagyobb beruházások közé tartozik a Jászó és Kisida, a Garbócbogdány és Ránkfüred, illetve a Krasznahorkaváralja és Dénes közötti útszakasz felújítása, az Uhornái-hágó egész éven járhatóvá tétele.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.