2023. november 22., 14:46

Nógrádi György tart előadás Feleden

Alig több mint három hét múlva Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár tart előadást a globális kihívásokról Feled községben.

Nógrádi György előadást tart
Fotó: Bencsik Ádám - Békés Megyei Hírlap

Nógrádi György előadásában többek közt a lassan két éve tartó orosz-ukrán háborúról és a konfliktus Európára gyakorolt hatásáról is beszél majd. Szó lesz a nagyhatalmak viszonyáról – Kína, az Egyesült Államok és Európa helyzetéről, valamint a legújabb közel-keleti fegyveres konfliktusról, az Izrael és a Hamász terrorszervezet közti véres harcokról és a Gázai övezet sorsáról. Az előadás után pedig a közönség kérdései kapnak teret.

Nógrádi György elismert, sőt az egyik legjobb és leghitelesebb biztonságpolitikai szakértő, ezért esett rá a választás. Beszédstílusa, mondanivalója és egyenessége megragadja az ember figyelmét. Az előzetes egyeztetés alapján mintegy egy óra időtartamú lesz maga az előadás és utána egy órán keresztül válaszol a felmerülő kérdésekre 

– közölte Varga Ákos, a rendezvény egyik szervezője, hozzátéve, hogy az eseményre a Szövetség feledi és serkei alapszervezete, valamint a feledi Csemadok alapszervezetének közös rendezésében kerül sor. 

Nógrádi György természetesen könyveket is hoz magával amelyeket megvásárolni és dedikáltatni is lehet majd az előadás végén – jegyezte meg a Szövetség serkei elnöke. 

Nógrádi György plakát Feled

 

2023. december 15-én (pénteken) 18 órától tehát 120 perc a világ körül Nógrádi Györggyel. Helyszín: Feled, a művelődési központ nagyterme.

Belépőjegyek már kaphatóak limitált példányszámban 5 euróért az alábbi helyeken.:

- Nosztalgia étterem, Infocentrum Feled, EXEN Benzinkút (Feled),  

- Községi hivatal Serke

- Tompa Mihály könyvesbolt, Tompa Mihály Központ (Allianz épülete) Rimaszombat.

Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámokon : +421 917 812 667 - Varga Ákos Dezső, +421 907 210 459 - Csobó Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.