2021. január 25., 19:02

Nehéz helyzetben a régió kultúraszervezői

A hosszú hónapok óta fennálló járványhelyzet sok más mellett a kultúra terén is érzékelhető változást hozott. A Csemadok regionális közösségei működésképtelenekké váltak, ugyanis az ismert okok miatt elképzelhetetlenné vált mind az országos szintű, mind a lokális rendezvények megszervezése, tető alá hozása.

tavaly ilyenkor a lévai zsinagógában a magyar kultúra napján
Fotó: Léva Csemadok

A felvidéki magyarság legnagyobb taglétszámú kulturális közösségének alapszervezetei nagyon nehezen élték meg az elmúlt időszakot. A jelenlegi szituáció bizonytalansága további fejtörést okoz az aktív szervezőknek, így a tavaszi, nyári kulturális programok szervezésében is rengeteg kérdés megválaszolatlan.

A Csemadok lévai alapszervezete a tavalyi esztendőt is úgy indította, mint általában, sok-sok rendezvénnyel. Elég, ha csak az Újévi Operettgálára, A Magyar Kultúra Napjára, a XXIX. Magyar Bálra, az I. Biracs Fesztiválra gondolunk, de Sorsközösségben című kötetéről Hrubík Bélával, Volt egyszer egy forradalom címmel megjelent művéről pedig Csáky Pállal is beszélgettek. Amint arról az alapszervezet elnöke, Török Alfréd nyilatkozott, a koronavírus-járvány azonban gátat szabott a további terveknek:

Sajnos, a járvány elvitte az előkészített rendezvényeinket. Reméltük, hogy a nyáron folytathatjuk, de sajnos le kellett mondanunk a Lévai Nyári Fesztivált is. Mivel rendezvényeink általában nagyobb létszámú közönség előtt kerülnek bemutatásra, sehol sem kaptunk helyszínt, s mellőznünk kellett sikeres rendezvényeinket.”

A lévai csemadokosok így sem tétlenkedtek; megújult a székházuk belterülete, s az udvarukban is folytatták az építkezést. „A virtuális teret egyelőre nem használjuk, ugyanis nincsenek meg a műszaki adottságaink, tapasztalataink, s számunkra az élő kapcsolat az igazi” – tette hozzá Török Alfréd, aki azt is kifejtette, hogy a helyzettől függetlenül ezúttal is pályázni fognak a Kisebbségi Kulturális Alaphoz és a Bethlen Gábor Alaphoz.

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke, Balogh Gábor szintén bízik a pályázati támogatásokban.

Már tizenkilenc éve, hogy kiadjuk a Kürtös című havilapunkat, amely a Nagykürtösi járás egyetlen magyar nyelvű lapja. Ennek további működtetésére fogunk pályázni, ahogy támogatási kérelmet adtunk be a Juniális elnevezésű járási kulturális fesztiválunkra, amit az idén már 52. alkalommal rendeznénk meg. Bízunk abban, hogy a 22. Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyét is támogatni fogják.”
Mint ismeretes, a VII. Palóc Világtalálkozót első alkalommal Felvidéken rendeznék meg. A 2021-re elhalasztott összművészeti fesztiválnak a nagykürtösi járási Ipolyszécsényke adna otthont.
Rendezvényeink nagy része májusban kezdődne, úgyhogy a 2021-es kulturális rendezvényeinket hasonló mennyiségben és minőségben tervezzük, mint az elmúlt években, mintha nem is lenne járvány. Bízunk benne, hogy a járvány megfékezése sikeres lesz, s addigra már megtarthatóak lesznek a rendezvények”

– fogalmazta meg Balogh Gábor, aki szerint a digitális eszközök hiánya miatt jelen helyzetben sokkal körülményesebb az alapszervezetekkel és a tagsággal való rendszeres kapcsolattartás. Ezzel együtt próbálnak élni a virtuális tér adta lehetőségekkel, ennek ékes példája a tavalyi Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyének online közvetítésének ténye.

Ahogy arról a Csemadok kétyi alapszervezetének vezetője, Molnár Tímea beszámolt, Kétyen sem egyszerű a helyzet.

Az idén ünnepelnénk többek között a Pacsirta Éneklőcsoport 45 éves működését, s ötödik alkalommal valósítanánk meg a Nyisd ki, rózsám… elnevezésű programsorozatunkat, továbbá 2021-ben lesz hetven éve, hogy megalakult az alapszervezetünk”– mondta Molnár Tímea, majd így folytatta:

Tartalmas év előtt állunk, a szervezéssel azonban gondok vannak. Az alapszervezetünk vezetőségének jelentős része az idősebb korosztályhoz tartozik. Sokan tartanak a vírustól; meg is értem őket. Online műsorokban egyelőre nem gondolkodunk, hiszen internetkapcsolat hiányában az idősebbeket ilyen módon nem tudjuk elérni, velük telefonon tartjuk a kapcsolatot.”

Zaťko Ervin, a Csemadok csábi alapszervezetének elnöke pontosan látja, hogy egy kulturális esemény minőségi közvetítéséhez, ami az otthonokban is élvezhető lehet, bizonyos technikai feltételeknek teljesülniük kell:

Az ehhez szükséges anyagi háttér jelenleg nem áll rendelkezésünkre, sem a községnek, sem a Csemadok helyi alapszervezetének. Természetesen vannak olyan vállalkozások, amelyek tudnák ezt a technikát biztosítani, úgyhogy a pályázatainkban ezekre az eshetőségekre is gondolunk, így amennyiben továbbra sem lesz lehetőség élőben találkoznunk, szeretnénk legalább az online térben teret adni a kulturális élet hazai szereplőinek, legyen az akár zene, akár színház.”

Zaťko Ervin arról is beszélt, hogy mivel a község nem rendelkezik saját kultúrházzal, művelődési központtal, a beltéri rendezvényeiket az alapiskolában és a plébániatemplomban szokták megrendezni. Elmondása szerint ezeken a helyszíneken az enyhébb korlátozások mellett is nagyon nehéz eseményeket szervezni úgy, hogy az előírásokat be tudják tartani...

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.