2021. március 31., 11:59

Nehéz helyzetben a kassai állatkert

Mindössze hét napon át volt nyitva az idén a kassai állatkert, amely az első negyedévben csupán 700 látogatót fogadhatott, miközben az előző év ugyanezen időszakában a látogatók száma a 20 ezret is meghaladta. Ennek gazdasági hatásai nehéz helyzetbe hozták az intézményt.

Fotó: TASR

Az állatkert csaknem 40 napig amiatt volt zárva, mert a laboratóriumi tesztek megerősítették, hogy több pézsmaréce és karolinai réce madárinfluenza miatt pusztult el.

Miután a regionális közegészségügyi hivatal feloldotta a madárinfluenza miatti korlátozásokat, az intézmény csupán egyetlen napig lehetett nyitva, ekkor a koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott intézkedések miatt kellett bezárnia a kapuit a látogatók előtt.

A mai napig sem nyithatott ki, aminek a gazdasági hatásai is érezhetők.

Eva Malešová, az állatkert marketingosztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy az intézmény az idei év első három hónapjában több mint 30 ezer eurónyi bevételtől esett el.

A látogatók jegyzékében az idei első negyedévben mindössze 700 látogatót tartunk nyilván. Összehasonlításként, 2019 ugyanezen időszakában 20 ezer látogatót fogadtunk. A kassai állatkert a fenntartó előzékenységének köszönhetően tud még a szokásos módon működni, de keres forrásokat különféle alapokon és európai uniós projekteken keresztül, s logikus, hogy takarékossági intézkedéseket is foganatosít. Ezek természetesen nem mennek az állatokról való gondoskodás rovására”

– hangsúlyozta.

Anyagi helyzetének javítása érdekében az állatkert a látogatóknak kedvezményes áron kínál bérleteket. Ezeket addig lehet megvásárolni, amíg az állatkert zárva tart, s egy évig érvényesek, amit annyi nappal hosszabbítanak meg, ameddig az intézménynek még zárva kell tartania a járványhelyzet miatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.