2021. június 14., 14:47

Nagymegyeren már a polgármester elmeállapotáról tárgyal az önkormányzat

A hangulat a tetőfokára hágott az önkormányzati képviselő-testület ötödik rendes ülésén Nagymegyeren.

MKP jelöltek, Nagymegyer
Fotó: Szabados Kati

A program egyik fő programpontja a főellenőr-választás lett volna, de emellett szóba került – szabad javaslatként – a Thermal Corvinus fürdőt működtető városi cég, a Termál kft. jelenlegi helyzete is, illetve a J. A. Komenský szlovák tannyelvű alapiskola igazgatónőjének méltatlan módszerrel való nyugdíjazása.

A testületi ülésen nemcsak a polgármester és a képviselők vettek részt, hanem a lakosok közül is többen elfoglalták helyüket a Városi Művelődési Központ színháztermében.

A képviselő-testület egyhangúan elfogadta a program fő pontját, majd Pongrácz Kálmán MKP-s képviselő megköszönte a szlovák tannyelvű Ján Amos Komenský Alapiskola eddigi igazgatónőjének – Mária Estergájošovának – munkáját, akinek május 31-i hatállyal lejárt a munkaszerződése. A hölgy a csokorátvétel után szót kért. Elmondta, hogy május 31-én a polgármester, az alpolgármester és két asszisztens személyes látogatást tettek nála az iskolában a távozása miatt. Negyvenöt éven keresztül végezte pedagógiai pályafutását, huszonegy évig pedig igazgatói posztot töltött be a szlovák alapiskolában. Már hónapokkal ezelőtt megkereste a polgármestert, hogy egy rendkívüli határozattal hosszabbítsa meg a szerződését annak érdekében, hogy érdemben elbúcsúzhasson a szülőktől, a gyerekektől és a kollégáktól. Ezt nem kapta meg.

Az igazgatói állás betöltésének pályázatát Amália Tóthová nyerte, tisztességes pályázással, s ezzel Estergájošová szerint nem is volt semmi baj, ám rendeletbe kellett volna foglalnia egy rendkívüli leltárt az iskolánál az utána következő igazgató számára, így a volt igazgatónő leltár nélkül adta át az intézményt az igazgatóhelyettesnek.

,,Nem tudom, hogy az irigység vagy az amatőr vezetési készségüknek volt köszönhető ez az egész, de egyáltalán nem volt méltó tett a polgármester részéről” – hangoztatta Mária Estergájošová.

Holényi a törvényre hivatkozva elmondta, hogy ,,azok a pedagógusok, akik betöltik a nyugdíjkorhatárt és vezető pozícióban vannak (iskolaigazgatók), azoknak a mandátumuk lejártával megszűnik a munkaviszonyuk is. Tisztelem és becsülöm az igazgatónő munkáját, és sajnálom, hogy így történt, de nem találtam semmilyen törvényileg elfogadott megoldást, amelynek segítségével másképp járhattunk volna el” – tette hozzá Holényi Gergő.

Nagymegyer-képviselőtestületi-ülés
Holényi Gergő polgármester
Nem ez volt az egyetlen kifakadás

A következő programpont a Termál kft.-ről szólt, amelynek A pontjában a képviselő-testület megszavaztatja a termálfürdői bérlet 50%-nak elengedését, amelyet a parkolóterületért fizet a városnak – 2020. október 15-től 2021. május 23-a közötti intervallumra vonatkozik. A 200 ezer eurót még egyelőre a kft. nem fizette ki, viszont a képviselők szerint volna egy megoldás: a szlovák állam kifizetné a bérlet 50%-át. Tehát a Termál kft. helyett a 100 ezer eurót a szlovák állam fizetné ki a városnak. A polgármestert a képviselők arra kérték, kérvényezze a minisztériumtól az 50% kifizetését, ezzel segítse elő a cég további működését.

Portálunk is hírt adott a nagymegyeri fürdő jelenlegi helyzetéről: 

Hodosi Tibor független képviselő a Termál kft. jelenlegi ügyeire reflektálva megkérdezte a polgármestert, miért váltotta le Križan Tibor régi ügyvezetőt, akit a képviselő-testület is megválasztott. A polgármester elmondta, hogy ez Križanra és rá tartozik, viszont a teremben tartózkodó Križan Tibor kijelentette, hogy írásos indoklást nem kapott Holényitől, de szóban elhangzó indok a Lukáš Machala ellen indított büntető eljárás volt. ,,Ebben a teremben mindenki tudja – a polgármesteren kívül – hogy a visszahívások és a kinevezések törvénytelenül történnek. Ha a testület törvényesen megszavaz bárkit ügyvezetőnek, a polgármester pedig aláírja, akkor én másnap el is megyek. Hiszen nem vagyok odaragasztva a fürdőhöz, de nem akarok elmenni akkor, amikor törvénytelenségek történnek. Sok mindenre emlékszem ebben a városban, de ilyen káoszra még eddig nem volt példa” – fogalmazott Križan Tibor.

A volt ügyvezető szerint a fürdő alkalmazottaira is rátelepedik a bizonytalanság árnyéka, s ki kell mondani – mint ahogyan a mesében is –, hogy a császár meztelen: ,,A város élén egy elmebeteg ember áll, aki bennünket teljesen ki fog készíteni. (…) Polgármester, biztosítalak, hogy minden egyes lépésedre oda fogunk figyelni!” – zárta le mondanivalóját Križan.

Nagymegyer-képviselőtestületi-ülés
Fotó:  Reczai Lilla

Holényi Gergő polgármester erre azt válaszolta, hogy a nagymegyeri fürdő negyven éve már a nagymegyerieké és az övék is marad. Semmilyen hátsó szándéka nincs, s nem is lesz, valamint eddig is minden lépését nagyítóval figyelték. A képviselő-testület egyik tagja, Néveri Sándor a továbbiakban megkérdezte a polgármestert, hogy végignézve a testületi ülést és az önkényes döntéseket, megfontolta-e, hogy elmeorvosi vizsgálatnak veti alá magát. Holényi erre csupán annyit felelt: ,,beszéltem egy pszichológussal, aki azt mondta, jól vagyok.”

A képviselő-testület tagjai arra is rámutattak, hogy már született bírósági határozat arról, hogy a polgármester jogtalanul nevezett ki ügyvezetőt a TSM városi cég élére, de az elsőfokú döntés még nem jogerős. A város fellebbezett ellene. A jelenlévő polgárok közül sokan hazugnak nyilvánították Holényit, de voltak olyanok is, akik kiálltak a polgármester mellett.

Vörös Zsuzsanna, a termálfürdő munkavállalói szakszervezetének elnöke is felszólalt, aki elmondta, hogy a fürdő alkalmazottai (akik jobbára nagymegyeriek) meg vannak félemlítve csak azért, mert elmentek a városháza elé kifejezni a nemtetszésüket. ,,Hogyan fogod ezeket a becsületes alkalmazottakat megvédeni?” – tette fel a polgármester felé a kérdést.

Holényi erre hozzátette, hogy a Machala ellen tett rendőrségi feljelentés óta ketten is megkeresték őt azok közül, akik azt aláírták, mondván, hogy ők azt sem tudták, mit írtak alá Križan irodájában. Erre Križan Tibor többször is felszólította a polgármestert, hogy nevezze meg az illetőket, majd ismét elmebetegnek kiáltotta ki Holényit. A polgármester nem volt hajlandó elárulni kikről van szó.

A képviselő-testületi ülés végeztével még a civilek közül szót kértek volna, de értelmes vita nem alakult már ki a kétórás ülésen.  

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.