2026. február 2., 18:58

Mozgalmas év vár Fülekre

A városi mellett a megyei önkormányzat, az állam, illetve a magánszektor szereplői is számtalan fejlesztést terveznek ebben az évben a nógrádi városban.

Fülek
Téli képeslap Fülekről
Fotó: Schnelczer Zoltán

Idén véget ér a városi hivatal vándorlása, hiszen a történelmi épület teljes felújítását követően, vélhetően a húsvéti időszakban újra visszakerül a régi helyére a városháza. Időközben megszülettek az első pozitív tapasztalatok a megosztott szolgáltatások központjával, vagyis a közös hivatallal, így Fülek városa élen jár abban az átalakulási folyamatban, amely országos szinten is hamarosan bekövetkezik, és egyetlen önkormányzat sem kerülheti el. Mindezek mellett új beruházások is várhatók. 

Négy nagy pályázat, amelyet a megyei integrált területfejlesztési stratégiában viszünk véghez, most kerül a kivitelezési fázisba. Ennek köszönhetően a városi parkban a tó környéke teljesen megújul. A projekt több mint 4000 m2 terület revitalizációjával számol. Az önkormányzat hosszú távú terve, hogy kellemes pihenőhelyet alakítson ki a természet és biodiverzitás védelmének és megőrzésének megerősítése mellett"

– részletezte Agócs Attila polgármester.

A füleki vár fellegvárában kilátó épül, valamint megerősítik a falakat. A városi művelődési központot kívülről teljesen felújítják és új felvonót is kap az épület. 

Látványterv
Vizualizáció a városi parkról
Fotó:  Fülek város FB

A negyedik nagy projekt pedig a II. Koháry István Alapiskola felújítása, ami már tavaly elkezdődött a sportpályák rekonstrukciójával. 

A másik fontos csomagot a megyei beruházások jelentik. Sikeres volt az az Interreg-projekt, amelynek köszönhetően a többi között teljeskörűen megújul az ajnácskői Ebeczky-kúria, és létrejön az első szlovákiai geoparki látogatóközpont. Emellett a Füleki Gimnáziumra is nagy beruházás vár. Az akadálymentesítés mellett drón- és science központ kialakítását tervezik, amennyiben a pályázat sikeres lesz. 

Az állami beruházások tekintetében kiemelhető, hogy befejeződött a Galsa–Fülek szakasz 24 millió eurós felújítása, így most már biztonságosabb, gyorsabb a vonatközlekedés, illetve a Szövetkezeti utcán, a Rátki út felé új mentőállomás épül. 

A beruházások negyedik csomagja az, amelyben az önkormányzat és különböző magánbefektetők működnek együtt. Egyrészt ott van a városi Brownfield, tehát az iparcsarnok, amelybe új bérlőt keresünk. A Dostupny nájom nevű céggel már aláírtuk az együttműködési szándéknyilatkozatot. A cél, hogy a különböző szociális aspektusokat is figyelembe véve elérhető, megfizethető lakásokat tudjunk kínálni a Papréten. Szintén előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások egy új üzletközpont megépítéséről a Püspöki úton"

– tette hozzá a polgármester. 

Mindezt összegezve, rendkívül eseménydús év vár az önkormányzatra, illetve a város lakosságára. A felsoroltakon kívül a szokásos városi beruházások, az utak aszfaltozása, kisebb járdajavítások, a sportinfrastruktúra fejlesztése, illetve a temető kerítésének felújítása is napirenden szerepel.

Az írás megjelent a Magyar7 2026/5. számában.

Megosztás
Címkék