2022. február 8., 19:59

Modern templom ősi értékekkel - KÉPEKKEL

A végéhez közelednek a bősi református templom megépítésének a munkálatai. Oros Csaba, bősi református lelkipásztor találkozónkat isteni sugallatnak vette, mint mondta, talán gyorsabban megy majd a munka a cikk megszületésével.

bős
Médialapozó
Fotó: Reczai Lilla
A bősi református templom

A környező falvakban, városokban több száz évesek a templomok, és ebből adódóan idősebbek és népesebbek a gyülekezeteik is. Bősön a református közösségnek mindezidáig nem volt állandó gyülekezési helye, vagy a moziterem, vagy a Csemadok fogadta be őket.

Isten mellénk állt és minden nappal jobban segíti az ügyünket

– mondta Oros Csaba. A hívek és a magyar kormány támogatásával 2016-ban telket, pontosabban egy régi családi házat vásároltak udvarral, kerttel és több melléképülettel, két évvel utána pedig megtörtént az alapkőletétel, és napjainkban már csak a kupola és a harang hiányzik a bősi református templom épületéről.

 – Jobb, ha van egy otthonunk, mert így nem kell állandóan vendégnek éreznünk magunkat – mondta Hegedűs László, a templom gondnoka és az építési bizottság egyik tagja. 

Modern külső és belső, de a tanítás megmaradt

Olyan modern épületet terveztek, amelyben közösségi terek is lesznek.  

– Jelenleg a beltéri munkák zajlanak, több évszázados padokat újítunk fel, amelyek egyenesen Jászberényből érkeztek hozzánk. A jászberényi gyülekezet ajándékozott meg bennünket a padokkal –mesélte Füsi Zoltán presbiter. Isteni csodának tudják be, hogy még a világjárvány közepette is haladni tudtak a munkával. Közben pedig az online platformokon keresztül tartották a kapcsolatot a hívekkel, istentiszteleteket közvetítettek, nyáron mintegy ötven gyermek részvételével tábort szerveztek.

A református közösségek meghatározóak a magyarság megmaradása szempontjából, mert ragaszkodnak Istenhez és magyar kulturális hagyományaikhoz. A 2021-es népszámlálás adataiból kitűnik, hogy Bősön 160 református él, a bakai és a csallóköznádasdi reformátusokkal együtt összesen 180 főt alkot a közösség.

 – Ez missziói munka, amely teljes egészében a templom megépülése után tud majd kiteljesedni. Nyáron már mindenképpen szeretnénk itt tartani az istentiszteleteket, s az embereket arra fogjuk biztatni, hogy térjenek be hozzánk és ismerjék meg közösségünket – tette hozzá Oros Csaba.

Megjelent a Magyar7 2022/5. számában.

bosi-reform.templom_foto_reczai-lilla
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.