Milliós fejlesztések várhatók a Novohrad-Nógrád Geoparkban
A Besztercebányai Megyei Önkormányzat sikeresen pályázott az INTERREG határon átnyúló együttműködési program keretében. Ennek köszönhetően a pályázatban részt vevő partnerek, közel kétmillió eurót fordíthatnak a Novohrad-Nógrád Geopark fejlesztésére mind a szlovák, mind a magyar oldalon.
Agócs Attila a Novohrad-Nógrád Jogi Személyek Társulásának elnöke elmondta, a geopark Szlovákiában önkormányzatok szövetsége, ami nagyon nehézzé teszi a közös finanszírozást, az előfinanszírozást, a hitelmerítést.
„A mostani projekt egy korszakhatár lehet a geopark történetében. Hiszen Besztercebánya megye, a megyefőnök úr, a képviselők felvállalták a geopark ügyét, és innentől egy teljesen új hozzáállást tapasztalunk. Hiszen ezt a pályázatot is a megye viszi, és ezáltal közösen deklaráltuk azt, hogy a Nógrád-Gömöri határvidéknek ez egy kiemelt figyelmet érdemlő, UNESCO címet viselő területe, és azt gondoljuk, hogy ez újabb fejlődési évtizednek az első határköve lehet” – közölte Agócs Attila.
A geopark turisztikai vonzerejének növelésére irányuló projektben Besztercebánya megye mellett a Nógrád és Polyána-hegyalja Turisztikai Desztinációs Szervezet, a Zöld Út Természetjárók Egyesülete, a Szlovák Állami Természetvédelem – Cseres hegység Tájvédelmi Körzet, valamint a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség is részt vesznek.
„A Nógrád és Polyána-hegyalja Turisztikai Desztinációs Szervezet fő partnereként a kerékpárutakkal fogunk foglalkozni. 140 kilométernyi kerékpárutat jelölünk meg és összekötjük az Ipolyi főútvonalat. Azt szeretnénk, hogy a turisták ne csak a kőből épült turistaszállóinkban vagy szállodáinkban foglaljanak szállást, hanem a nagyon népszerű lakókocsiszállásokon keresztül is látogassanak meg minket. Ezért itt is négy helyszínen építjük ki az infrastruktúrát, hogy az ilyen típusú lakókocsizás valóban érdekes legyen itt, Nógrádban is. Mégpedig Ábelfalván, Nagykürtösben, Alsósztregován és Sátorosbánya településeken” – mondta Alexandra Pivková, a Nógrád és Polyána-hegyalja Turisztikai Desztinációs Szervezet elnöke.