Geopark tábor a környezetvédelem jegyében
A Novohrad-Nógrád Geopark Jogi Személyek Társulása augusztus 2. és 6. között idén 11. alkalommal szervezte meg nyári táborát Füleken, melynek legfontosabb célja, hogy megismertesse a résztevő 6-14 éves gyermekekkel a világ első határon átnyúló geoparkjának földtani, természeti és kulturális értékeit. A foglalkozásokon keresztül elmélyítse bennük a táj, a természet szeretetét és a környezetvédelem fontosságát.

„A Novohrad-Nógrád Geopark szlovákiai területén 28 település található” – mondta bevezetőjében Balázs Csaba biológus, aki a világ első határon átnyúló geoparkjával ismertette meg a nyári tábor résztvevőit.
A hétfői ismerkedő napot kedden és csütörtökön két túra is követte, melyek során a gyerekek nem csak elméleti tudást szereztek, de megtanulták felismerni a különféle madárhangokat, és az erdőben található növény-és állatvilágot.
Az első útvonal a Hargics környéki erőkbe vezetett. Balázs Csaba elmondta, a Nagy Hargics egy jellegzetesen kiemelkedő sziklás kúphegy, mely Fülektől 4,5 km-re délnyugatra található. Rátka és Terbeléd községek határán fekszik. A vulkáni kürtőmaradványnál jól megfigyelhető a bazalt oszlopos elválása.
A második túraútvonal célja a Fenek Természetvédelmi Terület volt, melynek legnagyobb értéke a védett állat- és növényvilága. A túra a rossz idő miatt csak félnaposra sikeredett, de így is sok hasznos információval gazdagodtak a gyerekek.
- avatott be Balázs Csaba ornitológus, biológus.
A tábor vezetői idén is színes programot állítottak össze. A túrákon kívül kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők, filmvetítés és strandolás is helyet kapott a programban. Nem csoda, hogy minden évben nagy a túljelentkezés. Idén 30 gyerkőcöt tudtak fogadni.
- nyilatkozta György Balázs, a Z.p.o Geopark Novohrad-Nógrád irodavezetője, hozzátéve: a tábor költségeinek a felét a Besztercebányai Megyei Önkormányzat állta.