Mikorra készül el a lévai felüljáró?
A legújabb információk szerint csupán az év végén adhatják át a forgalomnak a lévai felüljárót.

Sok évig tartó huzavona után közel egy esztendeje, 2019. május 25-én kezdődtek el a 330 méter hosszú lévai felüljáró rekonstruálásának munkálatai. Az 1965-ben épült felüljáró azóta is teljesen le van zárva a gépjárműforgalom elől, a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők számára viszont a munkálatok idejére is biztosítják a felüljárón való átkelést. Az autósok ettől a naptól kezdve Nyitra felől a Jurská cesta–Mochovská ulica–Perecká ulica–ulica Ku Bratke–Nádražný rad elkerülő útvonalon tudják csak megközelíteni a belvárost.
A város polgármesterének, Ján Krtíknek egy korábbi közleménye szerint a rekonstrukció befejezésének nem hivatalos időpontja 2020 augusztusa volt. A városvezető javasolta, hogy a felüljáró mellett kialakítandó körforgalom építése is vegye kezdetét.
A Szlovák Útkezelő Vállalat (Slovenská správa ciest) – a gépjárműforgalom lebonyolítására szolgáló létesítmény tulajdonosaként és fenntartójaként – kiadott állásfoglalásából kiderül, hogy a járványhelyzettől függetlenül tovább folytatódnak a felújítási munkálatok, hangsúlyt helyezve a felüljáró alapkonstrukciójának megerősítésére. A vállalat illetékesei arról is beszámoltak, hogy a felüljáró mellett kialakítandó körforgalom ügye is előrelépett, hiszen jelenleg a kivitelezőt kereső pályázati kiírás előkészítése zajlik.
A felüljárót előreláthatóan 2020 végén adják át rendeltetésének.