2022. január 10., 18:36

Megújult a gyalogoshíd a bősi vízierőműnél

Bősön megújult a gyalogoshíd a városból a vízerőmű felé vezető kanális felett. Az egykor keményfadeszka-lapokból álló fémhíd mára már új pompájában tündököl, s elérhető minden gyalogos számára. 

 

Bős-híd-régi forma
Fotó: Bős hivatalos oldala

Az új, időtálló hídkonstrukció használata mostanra már sokkal veszélytelenebbé vált.

Bős-híd-új
A felújított híd
Fotó:  Bős hivatalos oldala

Anno a város vezetése a fadeszkák közötti gyom elburjánzása miatt szervezett irtást, de a tartós megoldást a FirstFarms kft. tudta biztosítani a bősi lakosok számára. A munkálatokat még 2021 őszén kezdték meg, és december végén fejezték be.

Fenes Iván, Bős polgármestere portálunknak elmondta, hogy most köszönték meg a kft. munkáját. Arról is beszámolt, hogy a cég jelenlegi vezetője bősi lakos, aki nagyon segítőkészen állt a hídfelújítás ügyéhez is – mert le kell szögezni, hogy nem ez az első segítségnyújtás, ami érkezett a cégtől.

A híd jelenlegi konstrukciója antikór fém anyagból készült, amely véleményem szerint már örökösnek tekinthető. Szeretnénk megköszönni a FirstFarms kft.-nek, akik térítésmentesen elvégezték a felújítást. 

A többi munkálatot a város biztosítja majd, többek között a járdát (mindkét oldalról) szeretnénk a konstrukció magasságához igazítani, valamint a híd körüli növényzetet szebbé varázsolni" – jelentett ki Fenes.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.