Megújul a Fülek-Ipolygalsa közötti vasútvonal
A szlovák vasúti társaság (ŽSR) jövőre megkezdi a füleki pályaudvar és az ipolygalsai bekötő közötti, mintegy 8 kilométer hosszú szakasz javítását. Az előkészületek már javában zajlanak. A széleskörű felújítás során többek között új peronok is épülnek.

A füleki vasútállomás és a Ipolygalsa közötti egyvágányú, nem villamosított vonal a Zólyom-Kassa vasútvonal része, és a szlovák vasúthálózat egyik legrégibb szakasza.
- részletezte Ria Feik Achbergerová, a Szlovák Vasúttársaság szóvivője. Hozzátette: a munkálatokat 2022 közepén kezdik, és 2023-ban fejezik be.
A síneken végzett javítások az utasokat is érinteni fogják.
„Az újjáépítés technológiai összetettsége miatt, mérlegelni kell a pálya hat hónapig tartó lezárását az érintett szakaszon” – tette hozzá a szóvivő azzal, hogy a Fülek- Galsa vonalon a felújítás idejére buszközlekedést biztosítanak az utasok számára.
A szóvivő elmondása szerint a projekt finanszírozását uniós forrásból, az Integrált Infrastruktúra Operatív Programból tervezik. A projekt összköltségét egyelőre nem határozták meg.
A felújítás lehetővé teszi a vonal sebességének növelését. Javul a teherbírás, a forgalom és az utasok biztonsága, kényelmesebbé és gördülékenyebbé válik az utazás. A szóvivő szerint csökkennek a vasúti forgalom lakosságra gyakorolt negatív hatásai, ahogyan a karbantartási költségek is, valamint minimalizálódnak az előre nem látható meghibásodások és az ezekből fakadó üzemeltetési korlátozások.
A felújításra szánt szakasz Fülek, Perse, Ipolynyitra és Ipolygalsa kataszterén is áthalad. Az utolsó nagyobb felújítást 1971 és 1974 között, illetve 1977-ben hajtották végre ezen a vonalon.