2022. március 3., 16:07

Megkezdődhet a zselízi Sacher-ház kútjának renoválása

A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége még 2021 decemberében hirdette meg jótékonysági versenyét; mindezt azzal a céllal, hogy olyan kezdeményezéseket támogasson, amelyek a felvidéki magyar közösség életét szebbé, jobbá teszik.

a Sacher-pince kútja
a Sacher-pince kútja
Fotó: Csonka Ákos
Szívesen támogatjuk azokat a projekteket, amelyeknek céljai között szerepel az oktatás fejlesztése (tapasztalatok, készségek és tudás megosztása), az egészséges életmód és a szabadidős tevékenységek fejlesztése, a közösségi terek felújítása/módosítása, a környezetfejlesztés, a művészet és a magyar kultúra támogatása és megőrzése, a közösségi élet felpezsdítése”

– fogalmazták meg a felhívásukban.

Elsősorban közösségileg aktív magánszemélyek és csoportok, polgári társulások, iskolák és óvodák, valamint önkormányzatok jelentkezését várták, hogy a végén három pályázó ötletét 333 euróval támogathassák. A jelentkezéseket január 10-éig várták; a feltételeknek megfelelő tizenhat projektre pedig január 15-e és 29-e között volt lehetőség szavazni a vállalkozói szövetség közösségi oldalán.

Végig figyelemmel kísértük, ahogy mind a 16 pályázó aktivizálta közösségét, buzdított mindenkit a szavazásra, azonban az első 4 helyezettnek sikerült kimagaslóan sok szavazatot gyűjteni. Köztük a verseny rendkívül szoros volt, ezért mind a 4 pályázat megérdemelten részesül a díjazásban”

– közölték a kezdeményezésről, amiből végül a Csemadok pati alapszervezete, az ipolysági Hviezdoslav Utcai Óvoda és a búcsi Katona Mihály Alapiskola mellett a zselízi Sacher Polgári Társulás is győztesként került ki. A támogatóiknak köszönhetően, összesen 1 560 szavazatot begyűjtve hamarosan neki is foghatnak a Sacher-pincénél levő kút felújításának.

Ez az aktivitás minden várakozásunkat felülmúlta, mérhetetlenül köszönjük minden lájkolónak és megosztónak”

– fejezte ki örömét a polgári társulás csapata, amelynek tagja, Csonka Ákos arról számolt be, hogy a pince felújítása a magyar kormány támogatásával még 2021 januárjában vette kezdetét. Mint mondta, rengeteg munka lett elvégezve, de teljeskörűen nem sikerült befejezniük, ezért újabb pályázati lehetőségek után néztek. Egy újabb kiírásban ismét sikeresen szerepeltek, így megújulhatott a padlózat, s a kis méretű ablakok, valamint a fa burkolati elemek is a helyükre kerülhettek.

Közben az az ötletünk támadt, hogy a kúttal is kezdhetnénk valamit, azon felül, hogy használatba helyezzük. A kút minden bizonnyal egyidős a házzal, tehát mintegy 250 éves lehet, s jelenleg is bővelkedik a vízben. Sajnos, a beton kútkarikák megrongálódtak, ezért nem kínált túl vonzó képet. Úgy döntöttünk, hogy a kornak megfelelő állapotba állítjuk vissza, ami azt jelenti, hogy kősziklákból rakjuk ki”

– fogalmazta meg a társulás alapító tagja, Csonka Ákos, majd hozzátette:

A vízpumpát elrejtjük a kút alján, hogy ne látszódjon, s oldalról megvilágítjuk az egészet, hogy aki belenéz, lássa a történelmet, azt a 250 évet, ami ott rejlik a mélyben. A kút tetejét először a földdel egy szintre akartuk hozni, hogy egy plexi-üveglappal lezárva járni is lehessen rajta, később azonban átértékeltük ezt, és úgy döntöttünk, hogy a sziklákkal térdmagasságig kiemeljük, és annak a tetejére helyezzük a plexilapot, így egyfajta asztalként (is) lehet majd hasznosítani.”

Elmondása szerint az elképzeléseik világosak az egész épület koncepciójával kapcsolatban: szeretnék minél autentikusabban, minél archaikusabban felújítani, hogy tükrözze a korabeli állapotot.

A kút felújításának költségei a pályázaton nyert 333 eurót jóval meghaladják, de minden euró számít, ha igényeset, értéket és maradandót szeretnénk alkotni; ráadásul ez a lájkolós szavazás kiváló alkalomnak bizonyult, hogy minél több emberhez eljuttassuk a gondolatiságunkat”

– zárta gondolatait a Zselíz város önkormányzati képviselőjeként is tevékenykedő Csonka Ákos.

További információkért keressék fel a Sacher Polgári Társulás honlapját.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.