Megbocsátani lehet, de feledni nem a történteket – Kitelepítettek napja Pozsonypüspökin
A második világháború utáni lakosságcsere és deportálás során 1946 és 1948 között Pozsonypüspökiből több száz magyar embert deportáltak erőszakkal Csehországba, illetve telepítettek ki Magyarországra. A felvidéki magyar falvakhoz hasonlóan ezen a közigazgatásilag ma már Pozsonyhoz tartozó településen is minden évben megemlékeznek erről a szomorú évfordulóról, más falvaktól eltérően azonban itt 16 éve ősszel kerül sor a megemlékezésre.
„Október első vasárnapján állíttatta ugyanis a kitelepítés 60. évfordulója alkalmából a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete az iskolakertben a székelyföldi fafaragó által faragott kopjafát. Azóta minden évben ennél a kopjafánál ilyentájt emlékeznek meg a település lakói a kitelepített püspökiekről” – fogalmazott portálunknak Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke.
A kitelepítés nagy mértékben rányomta a bélyegét a település fejlődésére, Pozsonypüspöki tősgyökeres magyarságának létszámát erősen megritkította ez a 76 éve történt embertelen cselekedet. Valóra váltak a Beneš- és a Husák-féle eszmék egy egységes csehszlovák nemzetállam létrehozásáról, s a magyarok azóta is csak fogynak a településen.
„A szinte színtiszta magyar Pozsonypüspöki nemzetiségi aránya már akkor megbomlott, csak néhány deportált család leszármazottjai tértek vissza a későbbiek során a településre, majd elkezdték betelepíteni ide az akkor még lakatlan árokszögi és homorúszögi lakótelepet, mivel a mögöttük lévő vegyi üzembe, a Slovnaftba emberek kellettek” – mondta a Csemadok városi választmányának elnök asszonya, hozzátéve, mindez azt eredményezte, hogy
a nemzetiségi arány mára nagyon siralmas lett, a közel 25 ezer lélekszámot számláló településen a legutóbbi népszámlálás során nem egészen kétezren vallották magukat magyarnak.
A „Kitelepítettek Emléknapja” című rendezvényre idén is a XXXVII. Városi Kulturális Napok keretében került sor a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetésnek szervezésében. Az emléknap most is szentmisével vette kezdetét a megbékélésért a Szent Miklós- plébániatemplomban, amelyet Vadkerti József atya, pozsonypüspöki esperes-plébánosa celebrált, Ezt követően került sor az iskolakertben lévő kopjafa koszorúzó ünnepségére.
– fogalmazott köszöntő beszédében Jégh Izabella, a bevezetőben a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda diákjai Spankó Eszter Hanna és Bittera Sophie Iman előadásában elhangzott szavalatokat követően.
Hozzátette, a történteket azonban feledni nem lehet és nem is szabad. Emlékeznünk kell azokra a családokra, amelyek 76 éve ezeknek a kegyetlenségeknek az elszenvedői voltak, s anyaországban ugyan, de szülőföldjüktől távol alusszák örök álmukat, tette hozzá.
A megemlékezés ünnepi szónoka idén is Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó volt, aki a kitelepítés 60. évfordulóján, a kopjafa leleplezésén – akkor a Magyar Országgyűlés elnökeként – is részt vett, bár az akkori kiélezett magyar-szlovák viszony miatt beszédet nem mondhatott a kopjafánál. Az emlékezés virágainak akkori néma elhelyezése, az együvé tartozást erősítette, és beszédesebb volt a leghangzatosabb ünnepi beszédnél is, érezte ezt mindenki, aki azon a 2006-os októberi napon ott volt az iskolakertben, a kopjafánál.
Szili Katalin szerint a mostani megemlékezésünkre egy kicsit a történelem, a múlt árnyéka is rávetül, aminek több oka van. „Az egyik az, hogy sajnos a választáson a magyar párt nem kapott kellő támogatást, nem egész 4,4%-ot mindössze, amivel nem került be a parlamentbe.
– fogalmazott Szili Katalin, aki szerint, ha erről lemondanánk, az egyenlő lenne a magyar közösség önfeladásával.
Mint mondta, a történelem árnyékában emlékeznünk kell még a Beneš-dekrétumokra, illetve azok következményeire is, mivel azok máig kihatnak.
mert pontosan ezekre a jogszabályokra való hivatkozással vesznek el a magyar közösség tagjaitól ma is ingatlanokat, ami egy húsz éve az Európai Unióhoz tartozó Szlovákia esetében tarthatatlan” – fűzte hozzá Szili Katalin.
A politikus szerint van egy harmadik szintje is ennek a dolognak, az pedig az Európai Unió nemzeti kisebbségi kérdésekhez történő hozzáállása, s az ezzel kapcsolatos magatartása, ami szerinte hiányos, nemcsak tartalmában, hanem intézményrendszerében is. „Ezért az egyik legfontosabb üzenete a mai napnak számomra az, hogy nem adhatjuk fel az etnikai politizálást, tovább kell folytatnunk, pontosan a magyarság megmaradása érdekében.
amely tenni tud azért, hogy az évek, évtizedek óta fennálló problémákkal meg tudjunk küzdeni, s egyszer és mindenkorra 103 évvel a trianoni diktátumot követően le tudjunk zárni” – fogalmazott a miniszterelnöki főtanácsadó.
Mint mondta, Európa egyébként is tartozik azzal, hogy a nemzeti kisebbségi sorban élő európai lakosságot, akik több mint 50 millióan vannak, megtisztelje azzal, hogy foglalkozik a sorsukkal. Ezért is fontos, hogy ne maradjunk képviselet nélkül az Európai Parlamentben.
Korzika lakossága megkapja azt a lehetőséget, hogy a francia alkotmányban mint államalkotó tényező szerepeljen, és a korzikai kultúra, oktatás, hagyományok és a történelem megőrzése érdekében fontosnak tartják a korzikai identitás megőrzését” – mondta hozzáfűzve, ez a lépés elgondolkodtathatja a mai európai vezetést is,
meg kell érteniük, hogy mi nem mások ellen vagyunk, amikor ezekről a dolgokról beszélünk, csak annyit akarunk, ami egyébként minden más európai polgárnak kijár.
„De elgondolkodtathatja a nemzeti közösségeket is, hogy igenis van létjogosultsága az autonómia követelésének” – mondta Szili Katalin. Hozzátette, a bocsánatkérést tehát el kell fogadni, de sokkal felemelőbb lenne, ha ezt kormányzati szinten tennék meg az elűzött magyarságtól.
ahhoz több generáció kell meg az is, hogy az, aki bocsánatot kér, olyan magatartást tanúsítson napjainkban is, ami ezt a bocsánatot kiérdemli” – zárta a miniszterelnöki főtanácsadó.
A megemlékezésen hagyományosan idén is részt vett Szelepcsényi Sándor is, az egyik kitelepített család leszármazottja, aki kisgyermekként élte meg a borzalmakat, de máig hű maradt szülőfalujához, Püspökihöz.
– mondta portálunknak Szelepcsényi Sándor.
