2022. augusztus 1., 13:03

Mátyás király szobra - Sajógömör

A számtalan Mátyás-emlékmű közül a sajógömöri szobor a legkülönösebb, ugyanis a néphagyományban élő Mátyás-monda nyomán született.

sajógömör
Fotó: Görföl Jenő

Amikor ugyanis egyszer Mátyás Gömörben vendégeskedett, az urakat a szőlőben megkapáltatta, hadd tudják meg, milyen nehéz a parasztok munkája. S mivel Sajógömör sokáig Gömör vármegye székhelye volt, ezért itt született meg az ötlet, hogy szobrot állítsanak az esemény és a király emlékére.

1912-ben Bognár Lajos igazgató-tanító kezdeményezésére közadakozásból emelték a szobrot.

Ezt a talapzat egyik oldalán elhelyezett tábla felirata is említi. Az alacsony, gúla alakú talapzaton álló, egész alakos bronz szobrot, Holló Barnabás szobrászművész alkotását 1914-ben állították fel. A szobor a királyt méltóságteljes tartásban, de jobb kezében kapával ábrázolja, utalva a mondára, melynek alapján keletkezett. Erre egyébként a talapzat oldalán lévő tábla szövege is emlékeztet:

„Mátyás király a tréfát fölötte kedvelé,
Mátyás király feláll, s int a szőlőhegy felé.
Ím, dolgozott a munkás, míg vigadánk urak,
Ne váltanók fel őket, hogy ők vigadjanak!”

A falu központjában, a főutcai evangélikus templom kerítésfalánál álló szobor, Holló Barnabás alkotása 1914 óta változatlanul dísze Sajógömörnek.

Megjelent a Magyar7 2022/30. számában. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.