2021. május 17., 15:10

Már csak pár koronavírus-fertőzött akad a komáromi kórházban

Mivel az elmúlt héten tovább javult a járványhelyzet a komáromi Agel-kórházban, annak igazgatósága a hatályos országos járványügyi rendelettel összhangban csökkentette a Covid-betegeknek fenntartott férőhelyek számát. Eközben egyre nő a koronavírus ellen beoltott személyek és az elvégzett műtétek száma.

Kétnyelvű felirat a komáromi kórház főbejáratánál
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

,,Örömmel szögezem le, hogy a világjárvány második hulláma alatt hosszú heteken át vívott komoly harcunkat vélhetően véglegesen megnyertük. Május 17-én ugyanis már csak 2 koronavírusos pácienst tartunk nyilván, vagyis az egyiküknél még csak a fertőzés gyanúja áll fenn. A kollégáinkkal kapcsolatban is kedvező hírről számolhatok be: már csak 1 alkalmazottunk Covid-pozitív“ – tájékoztatott Miroslav Jaška kórházigazgató. Köszönetet mondott mindazoknak az áldozatkész, kitartó egészségügyi dolgozóiknak, akik a szorgos munkavégzésük során gyakran a saját lehetőségeiket is felülmúlták.

A járványhelyzet enyhülését bizonyítják az egyre jobb tesztelési eredmények is. A múlt héten elvégzett 157 PCR tesztelés során mindössze 2, az 1522 antigénes mintavétel során pedig 3 pozitív eset derült ki.

A javuló járványhelyzet miatt csökkentették a Covid-betegeknek fenntartott kórházi férőhelyek számát. Az érintett termek alapos fertőtlenítése után azokat ismét a másféle betegségekkel küszködők rendelkezésére bocsátják. ,,Hétről hétre növeljük az elvégzett műtétjeink számát, amelyekből az előző héten több mint 90 volt“ – tudtuk meg a direktortól.

A kórházi főbejárattól nyilak vezetnek az oltóközpontig.
A kórházi főbejárattól nyilak vezetnek az oltóközpontig.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Arról is beszámolt, hogy egy hét alatt a saját oltóközpontjukban, valamint a nyitrai, vágsellyei és párkányi nagykapacitású oltóközpontban csaknem 13 000 személyt oltottak be. Az elmúlt hét végén csak Komáromban 2 ezer érdeklődő vakcinációjára került sor. Valamennyi további polgárnak is előre kell regisztrálnia a www.korona.gov.sk oldalon, s miután SMS-ben értesülnek a saját időpontjukról, az adott napon megtörténhet a beoltásuk. A 70 évesnél idősebbek esetében továbbra is fennáll a lehetőség, hogy a fiatalabb kísérőjüknek is beadják a vakcinát.

Ahogy azt már korábban jeleztük, május 17-től a megszabott feltételek mellett látogathatók a kórházi betegek. Természetesen, a látogatási tilalom feloldása továbbra sem vonatkozik a Covid-fertőzöttekre.

Egyre többen térnek be a komáromi oltóközpontba is.
Egyre többen térnek be a komáromi oltóközpontba is.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.