2023. március 19., 11:52

Látogatottsági rekordokat döntött Kassa

Turisztikai szempontból rendívül sikeres volt a tavalyi év Kassa városa számára, a nyári hónapokban látogatottsági rekordok dőltek meg, s ez a trend a következő időszakban is folytatódott.

2021-10-04 - Kassa, Rovás, II. Rákóczi Ferenc, újratemetés, kiállítás
Fotó: Fábián Gergely

A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2022-es év folyamán összesen 191 945-en látogattak Kassára. A legerősebb hónap augusztus, majd szeptember és június volt. A látogatás átlagos időtartama is növekedést mutat.

A Visit Košice idegenforgalmi szervezet szerint Kassa tavaly egyike volt annak a maroknyi szlovákiai turisztikai célpontnak, amely rekordokat döntött a vendégéjszakák száma tekintetében.

A befolyt turisztikai adó azt mutatja, hogy tavaly a vendégéjszakák száma 15 százalékkal emelkedett a számos rekordot hozó, globálisan is nagyon erős 2019-es évhez képest.

A szállásadók a múltban nem voltak hozzászokva az erős nyári hónapokhoz. Kassára általában városi desztinációként tekintettek, az ügyfélkör jelentős részét az üzleti élet szereplői tették ki, akik nyáron rendszerint távol maradnak.

Az aktuális számok azonban azt mutatják, Kassa vonzó nyári célponttá vált” – mondta Michaela Podoláková, a Visit Košice ügyvezető igazgatója.

A világjárvány lecsengését és a kedvelt üdülőhelyek megnyitását követően a szakemberek a hazai turisták számának jelentős csökkenésére számítottak, de az adatok meglepték őket. Külföldi turisták is nagy számban érkeztek a városba, szám szerint 79 455-en, ami a látogatottság 41 százalékát teszi ki. A külföldi látogatók legnagyobb része, ahogy korábban is, a V4 országaiból érkezett.

Ellenben az Ukrajnából érkezők csak a látogatók 6 százalékát alkották, ami azt támasztja alá, hogy a tavalyi rekordlátogatottságot nem befolyásolták jelnetős mértékben a határon túli történések”

– tette hozz Podoláková.

Az idegenforgalmi szervezet statisztikái szerint a legkedveltebb, leglátogatottabb attrakció ismét a kassai állatkert lett, de egyebek mellett a kulturális és sportrendezvények is jelentősen növelték a látogatottságot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.