2021. március 2., 09:40

Közel 1800-an kaptak oltást a hétvégén a Kassa megyei oltóközpontban

Az elmúlt hétvégén közel 1800 személyt oltottak be abban a nagykapacitású oltóközpontban, amelyet a Kassai Kerületi Önkormányzat létesített. A kassai oltóközpont szombaton kezdte meg a működését, s egyelőre keddig működik. A tervek szerint a következő hétvégén ismét oltanak majd.

Fotó: TASR

A megyének 5200 adag AstraZeneca vakcina állt a rendelkezésére. Az oltás első adagját 55 évesnél fiatalabb tanárok, sofőrök és kiskereskedelmi eladók kapták, illetve kapják.

Az oltási rendszer, részben a mi kérésünk alapján, pénteken (február 26-án) megváltozott, ami lehetővé tette, hogy a tanárok mellett az elővárosi autóbuszok sofőrjeit, eladókat és a kritikus infrastruktúra más tagjait beolthassuk. Pénteken a rendszerben még csak 40, az oltásra jelentkezett személy szerepelt, aztán végül több mint négyezren regisztráltak erre a négy oltási napra

– tájékoztatott Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

ockovanie04_27_2_2021763274.jpg
Fotó:  TASR
Az első nap folyamán, szombaton 520 személyt oltottak be hat rendelőben, ezek száma vasárnap hétre bővült, s a folyamat is gyorsabb lett, minek eredményeként 1271 embert sikerült beoltani. A hétfői és keddi napra további 2600 személy beoltását tervezték. A megye biztosította az anyagi-műszaki hátteret, a vakcinák tárolásához szükséges hűtőboxokat is beleértve.
ockovanie06_27_2_2021763276.jpg
Fotó:  TASR
A legkritikusabb helyzetben az a legjobb stratégia, ha a lehető legnagyobb számú embert beoltjuk. Ezt megmutatta Izrael példája is, amely ahhoz hasonló helyzetbe került, mint nálunk tapasztalható. Nagy Britannia is jó példa, ahol Szlovákiával egyetemben a legnagyobb mértékben fordul elő a koronavírus brit variánsa. Az oltás után itt is törés állt be a kórházi kezelésre szorulók számában

– mutatott rá Pavol Jarčuška infektológus. A járványügyi szakember szerint az oltási rendszert úgy állították össze, ahogyan azt a világ más tájain már sikerrel alkalmazták.

ockovanie07_27_2_2021763277.jpg
Fotó:  TASR
A megyei oltóközpont kedden 17.00 óráig marad nyitva. A kritikus infrastruktúrához tartozó személyek a korona.gov.sk weboldalon regisztrálhatnak. A tervek szerint a következő hétvégén folytatódik az oltás a megyei oltóközpontban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.