Kórusénekesek százai érkeznek Galántára
A XIX. Kodály Napok jegyében telik a pünkösd előtti hétvége a mátyusföldi Galántán. Galántát Kodály mester lelki szülőhelyének tekintette, később munkásságával világhírűvé tette a várost. Nyolcvan évvel ezelőtt Kodály a mátyusföldi város díszpolgára lett. Erről az eseményről nyolcnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg.

Május 19. és 21. között kerül sor Galántán a XIX. Kodály Napok rendezvényre. A szlovákiai magyar felnőtt kórusok országos versenyét háromévente rendezi meg a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Galántai Területi Választmány, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet. Egy-egy kórus önálló tiszta műsorideje 13-15perc a megmérettetésen.
Ekkor kerül sor a kórusok közös fellépésére, öröméneklésére is. A gálát megelőző szombat, illetve péntek estén a Felvidék egyes pontjairól érkező kórusok a Mátyusföld kiválasztott településein adnak hangversenyt.
A Galánta és Vágsellye környéki falvak is szívesen fogadnak templomaikba kórusokat, hogy a helyiekhez is könnyen közelebb kerülhessen a magas színvonalú zenei kultúra. 2023-ban Nádszegen, Felsőszeliben, Diószegen, Vágfarkasdon, Jókán, Pozsonyvezekényen, Taksonyon és Zsigárdon lesz kihelyezett kórusmuzsika.
- Meg vagyunk róla győződve, hogy ezen események hatására a régióban még nagyobb teret tudunk nyerni a világ egyik legnagyobb magyarja, Kodály Zoltán értékőrző és értékteremtő munkásságának és az általa teremtett értékek továbbadásának – mondja Mézes Rudolf és hozzáteszi,
A kórusok ezen az eseményen szakmai zsűrinek és zenekedvelő közönségnek mutatják be tehetségüket és egymással is megvitatják a változásokat, a kórusmozgalomban elért eredményeket. Szerencsére, a kórusmozgalom minden szembeszél ellenére aktívan él a Felvidéken.
A 2023-as év csodálatos. Milyen érdekes, hogy három kerek Kodály évforduló is van benne – írja Erdei Péter neves karnagy a Trivium, avagy a hármas szám bűvölete című bevezetőjében, amely a XIX. Galántai Kodály Napokon hangzik el.
A felvidéki magyar kórusélet a múlt század utolsó harmadától kezdve lenyűgöző erővel és akarattal vállalta fel Kodály életművét és szellemi, valamint tárgyi örökségének életben tartását. – Persze, nem Kodálynak van ám szüksége ünneplésre. Nekünk utódoknak van szükségünk arra, hogy gondolatainkat, mindennapi eredményeinket az ő magasívű, gyémántkemény példájához mérhessük.