Hatalmas érdeklődés a hagyományok iránt.
Különleges összetartozás jellemzi a felvidéki és magyarországi Kürtöket.
Az olaszországi nemzetközi filmfesztivált 11. alkalommal rendezték meg a múlt héten.
Nagymácséd egy nyelvsziget, amely végvárként hirdeti a magyar és keresztény katolikus értékeket.
A határtalan kortárs magyar költészetet népszerűsítették.
Ma még kilátogathatnak az érdeklődők a háromnapos Borbolya Fesztivál utolsó napjára a párkányi régi kompkikötőbe.
Egy 32 éves magyar nő lett a Sziget történetének tízmilliomodik látogatója. A szerencsés fesztiválozót pénteken Kádár Tamás főszervező köszöntötte a bejáratnál.
Az égiek jóindulata látható volt, esőt jeleztek a meteorológusok, mégis kellemesen meleg, csapadék nélküli időben folyt a vidám nap.
Az ötnapos népművészeti programon szlovákiai és külföldi meghívottak egyaránt részt vettek, akiknek előadását a nógrádi régió szlovákiai és magyarországi felének több településén is megtekinthették az érdeklődők.
2023. július 23-án a Lévai járásban fekvő Csatán valósult meg a CHIRIKLYAFest. A helyi Romano Khernél, vagyis a Cigány Háznál levő színpadon kiváló muzsikusok váltották egymást.
Az idén is megrendezik a Várhosszúréti Rockfesztet, ezúttal a Lord, a Next Summer és a Rovarock lép fel 2023. augusztus 18-án.
Hatodik alkalommal tartották meg a pozsonyvezekényi Retro-gasztro Fesztivált.
Nagy meleg, jó hangulat
A szervezet elnökének Cziprusz Zoltánt a rimaszombati JúniusFeszt főszervezőjét, alelnökének pedig Szvorák Dávidot, a füleki VárLak főszervezőjét választották meg.
Csáb a régió zenei központja.
A jurták varázsa idén sem hagyja cserben az alsószeli fesztivál szerelmeseit.
Rekordrészvétellel.
Kilencedik alkalommal rendezik meg június 11-e és 18-a között a Több mint szomszéd kulturális rendezvénysorozatot.
Közéleti fórummal és családi nappal veszi kezdetét pénteken az idei JúniusFeszt Rimaszombatban.
Az Everness Fesztivál immár egy évtizede hozza össze a tudatosság, a személyes fejlődés felé nyitott emberek sokaságát a Balaton partjára.
Kórusénekesek százai érkeznek a hétvégén a mátyusföldi Galántára Kodály Zoltán szellemi örökségét ünnepelni.
A Felvidék legnagyobb folk-rock fesztiválja és nyári szabadegyeteme június 30. és július 2. között valósul meg, a hagyományos vonalat követve.
A rockkoncert iránt nagy az érdeklődés. Már több ezer jegyet eladtak, ezek ára 60-80 euró között mozog.
Lelőttek kilenc embert helyi idő szerint szombaton este egy többezres részvétellel folyó holdújévi fesztivál után a Los Angeles belvárosától 16 kilométerre lévő Monterey Park kisvárosban.