Koronavírussal fertőzött egy férfi a losonci karanténközpontban
Erről tájékoztatott Losonc önkormányzata közösségi oldalán. A többi 23 ott tartózkodó személyt ma hazaengedték otthoni karanténba.

A losonci karanténközpontba nagypénteken érkeztek az első lakók. Juraj Vitek, a losonci Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia egész területéről fogadták az érkezőket.
„A gyakorlatban nem érvényes az a szabály, hogy a lakóhelyükhöz közel lévő központban szállásolják el a hazatelepülőket. A mi karanténközpontunkban csak egyetlenegy losonci lakhellyel rendelkező nő tartózkodott” – mondta az igazgató.
A bentlakókat a hazatérésüket követő ötödik napon tesztelték.
„Szerdán érkeztek a besztercebányai tűzoltók, akik mintát vettek a lakóktól. Az eredményeket ma ismertették, melyek közül 23 negatív és egy pozitív lett” – hangsúlyozta.
Egy Csehországból hazatérő férfinál igazolódott be a koronavírus-fertőzés. Egyelőre enyhe tüneteket mutat, és továbbra is a központban marad.
A többiek a mai nappal elhagyhatták a központot, de még legalább két hétig otthoni karanténban kell maradniuk. A megüresedett szobákat fertőtlenítik, hogy hétfőn újabb hazatérőket tudjanak fogadni.
